Tartanák a formájukat

Aki a svédek selejtezőbeli formájára gondol, joggal gondolhatja, hogy az olaszokkal a csoport első helyéért fognak küzdeni. Aki az előző Eb-n mutatott, igen viszszafogott teljesítményüket veszi alapul – mondván, a 16-os döntőt nem lehet egy napon említeni az előcsatározásokkal – , aligha vár tőlük nagy menetelést. Akárkinek lesz igaza, egyvalami nagyon valószínű: sziporkázást nem várhatunk ettől a csapattól.
Talán furcsa ezt mondani egy olyan társaságról, amelybe Allbäck, Ibrahimovic és Ljungberg mellé az utolsó pillanatban viszszatért Henrik Larsson, de az adatok a pesszimista megközelítést támasztják alá. Lars Lagerbäck és Tommy Söderberg legénysége a legutóbbi két nagy tornáján csak egyszer lőtt egynél több gólt kilencven perc alatt (tavalyelőtt, az argentinok ellen) – és sohasem kapott kettőnél többet.
A társkapitányokra mégsem lehet azt mondani, hogy óvatos duhajok volnának, a fiatalítás terén például kifejezetten merésznek bizonyultak. Mióta együtt dolgoznak, tudatosan igyekeznek egyre több ifjú futballistát beépíteni a keretbe, így a távol-keleti világbajnokság óta nem kevesebb, mint tizennégy 25 év alatti játékost hívtak meg. Ez módfelett bátor stratégia egy olyan országban, ahol azért nem nyüzsögnek úgy a tehetségek, mint mondjuk Franciaországban vagy Spanyolországban.

Az egyik ilyen rizikós csere a kapusposzton következett be. Söderbergék nem haboztak a cserepadra ültetni a Ravelli-éra utáni első számú hálóőrt, Magnus Hedmant, hogy kipróbálják, majd a kezdőben tartsák Andreas Isakssont. Pedig a ma is csak 31 éves Hedman a legjobb korban volt, megjárta Angliát és Skóciát, tapasztalata a főnökök szerint mégsem ért annyit, mint a Djurgardenben védő, vetélytársánál nyolc évvel fiatalabb Isaksson tálentuma. Igazuk lett, a kvalifikációs sorozat első mérkőzése után már végig a fiatalabb kapus állt a lécek között, és hétből négyszer nem kapott gólt.
A barátságos meccsek időszaka azonban eleinte nem ígérkezett diadalmenetnek a válogatott számára. Még tavaly kezdődött a kínos sorozat, egy Egyiptomtól elszenvedett vereséggel, majd januárban, a hongkongi Carlsberg-kupán az örök ellenlábas norvégok elleni 3–0-s kudarccal folytatódott. Amikor a sárga-kékek Albániában is képesek voltak kikapni, a svéd sajtó már bőszen kongatta a vészharangot, s még csak azt sem mondhatjuk, hogy ok nélkül. Az angolok felett aratott sikerrel fordult meg a trend, aztán a portugálok elleni, idegenbeli döntetlenre is nyugodtan büszkék lehettek Ljungbergék. Végül két gyengébb rivális – Finnország, Lengyelország – biztos, önbizalom-növelő legyőzésével fejeződött be a felkészülés. Minden jó, ha jó a vége – mondhatnánk, ha nem most kezdődne csak az igazi próbatétel.
A kapusposztról már szóltunk, ideje szemügyre venni a többi csapatrészt. A védelem összetétele rég megkérdőjelezhetetlen, habár a kísérletezgetés jegyében a Teddy Lucic, Olof Mellberg, Michael Svensson, Erik Edman négyest megbontották néha. Ettől függetlenül szinte bizosan így fog kinézni a már sokszor bizonyító hátsó alakzat.
A középpályán sokáig egy vonalban játszott a négy játékos, ám a szakvezetők egy ideje váltottak, a Celticben remeklő Johan Mjällbyt pluszszűrőnek rendelték viszsza a bekkek elé. Így Mikael Nilsson, Fredrik Ljungberg és a southamptoni Anders Svensson (vagy Kim Källström) triójának kell kiszolgálnia a két csatárt.
Ezzel elérkeztünk a svédekkel kapcsolatban felmerülő legérdekesebb kérdéshez: a már említett Henke Larsson, Marcus Allbäck (Aston Villa) és Zlatan Ibrahimovic (Ajax) közül vajon ki fog kimaradni? Larsson mindenesetre előre szólt, hogy hiba lenne őt mellőzni: "Az idő, amit a válogatott futballtól távol töltöttem, hasznosnak bizonyult. Jobb játékos lettem a kihagyás által" – hangzott a meglepő eszmefuttatás. ----