Triatlon: A fiúk legyőzték Európát

2004.06.05. 22:24
Címkék
Csomor Erika duatlon-világbajnoki címe és Kropkó Péter japán Ironman-diadala után ismét van ok az örömre a triatlonsport háza táján.
Az olaszországi Marina Di Montaltóban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságon ugyanis a fiúk arany-, a lányok pedig bronzérmet szereztek. A fiúk versenyét rendezték meg előbb. A váltórendszerű viadalon Csortos Imre kezdett a mieink közül, és elsőként teljesítette a 300 méteres úszásból, 9 kilométeres kerékpározásból és 2 kilométeres futásból álló távot. Szalóki Dávid tartotta ezt a pozíciót, igaz, az olaszokkal, oroszokkal, lengyelekkel és angolokkal együtt indult útjára Gályász Dávid. Versenyzőnk tíz másodperces előnyt szerzett az úszás során, a kerékpározás távjának felét egyedül tekerte le, majd bevárta az olasz és orosz ellenfelét, hogy ne hajtsa ki magát túlságosan. A futásnál ennek nagy hasznát vette, hiszen az oroszt szinte azonnal leszakította, a hazaiak versenyzőjével viszont késhegyre menő csatát vívott, de győztesen került ki belőle.A lányok is derekasan küzdöttek, Szakály Zsuzsa első és Horváth Zsófia második helye után azonban Kovács Zsófiának meggyűlt a baja a tengeri hullámokkal, és az úszásban összeszedett hátrányát már nem tudta ledolgozni. Ezzel együtt is minden dicséretet megérdemelnek, hiszen Európa harmadik legjobb csapatát alkották, ami remek teljesítmény. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
13 perce

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
15 perce

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
15 perce

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
23 perce

Népsport: Anatolij Karpov óriáskígyóként pusztította el az ellenfeleit

Népsport
56 perce

Mintha a lelkét simogatnák a Puskás Akadémia kapusának

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
1 órája

Megérik a pénzüket – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik