Háztartásbeliből autóversenyzővé avanzsál az exmodell Cora Brinkmann! Pardon, majd három éve Cora Schumacher néven ismeri a világ a szépséget így azért mindjárt izgalmasabb a történet!

A kormányfogással semmi probléma, kérdés: a törékeny kezek tartani is bírják majd az irányt?

A kormányfogással semmi probléma, kérdés: a törékeny kezek tartani is bírják majd az irányt?
Nos, Cora az egyébként szinte tökéletesen ellátott anyaszerep mellett némi izgalomra vágyott, s ennek nem is lehetett más a vége, mint a MINI száguldó cirkusz, a nyughatatlan vérű, felettébb csinos hölgy ugyanis úgy döntött, hogy a hétállomásos MINI Challenge-sorozaton próbára teszi autóvezetői képességeit. Hogy aztán sikerül-e megzaboláznia a korábban státusszimbólumként nyilvántartott MINI legújabbkori "leszármazottját", a 200 lóerős, Works gyári tuningos MINI Cooper
S-t, amely 226 kilométer/órával képes repeszteni, igazából a futamok során derül majd csak ki. Az átalakított, könnyített versenygéppel mindenesetre már jó néhány tesztkört teljesítő szőkeségben szikrája sincs a kétségnek.
"Az első tesztjeim nagyon jól sikerültek, remekül éreztem magam az autóban – áradozott az élményről Cora, aki aztán önmagát meg nem hazudtolva azonmód meg is fricskázta a "ház urát". – Ezek után már át tudom érezni, miért is van odáig Ralf a versenyzésért, bár megeshet, az idény végén mégis én leszek a boldogabb kettőnk közül. Meglátjuk, melyikünk szerez több pontot a maga szakterületén…"
A gáláns férj nem csapta le azonnal a magas labdát, a feleség új hobbiját firtató kérdésre válaszolva előbb csak annyit mondott: "Örülök Cora mindent elsöprő érdeklődésének, hiszen ezáltal nagyobb bepillantása lesz az én mindennapjaimba, azaz a munkámba is. Sőt azt sem tartom kizártnak, hogy ha megszorulok, egy-két jó tanáccsal biztosan kisegít… Mellesleg nagyon jól áll neki a versenyzőruha" – bújt elő végül a kisördög a kis Schumiból.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







