Morten Olsen

2004.06.05. 21:38
Címkék
Az egykori 102-szeres válogatott védő négy éve vette át a csapat irányítását, miután az mindhárom csoportmérkőzését elveszítette a hollandbelga közös rendezésű Európa-bajnokságon.
Az 55 éves Olsen, aki korábban a Bröndby, a Köln és az Ajax edzőjeként szerzett hírnevet magának, az elődje, Bo Johansson által felépített 4-4-2-es hadrendet 4-3-3-asra változtatta. A húzása nyomban bejött, hiszen tanítványai nemcsak kijutottak a 2002-es világbajnokságra, hanem ott – többek között a címvédő franciák legyőzésével – továbbjutottak a kvartettjükből, bár a nyolcaddöntőben már simán kikaptak az angoloktól. Olsen gyakran hangsúlyozza, hogy a közönségszórakoztató futball híve. Emellett nem szeret álmodozni: kijelentette, nagyon bízik benne, hogy Portugáliában sikerül elérni a kieséses szakaszt, de ennél előbbre egyelőre nem tekint. Hogy honfitársai mennyire elismerik a munkáját, jól jelzi: 2001-ben első lett a dán "Év embere"-választáson, megelőzve a népszerű Frederik koronaherceget.

Morten Olsen

Született: 1949. 04. 25., Vordingborg
Állampolgársága: dán
Játékos pályafutása: Vordingborg, Boldklub 1901, Cercle Bruges (belga), RWD Molenbeek (belga), Anderlecht (belga), FC Köln (német)
Edzői pályafutása: Bröndby, FC Köln (német)
Szövetségi kapitány: 2000 óta
Legfrissebb hírek

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
3 perce

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
24 perce

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
45 perce

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
45 perce

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
1 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
1 órája

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
1 órája

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik