Homályos hátsó sor

2004.06.05. 22:52
Címkék
Szokás szerint a csehek is az utolsó simításoknál tartanak: a mai, észtek elleni randevú a végső a sorban. Elvileg már csak némi közös meccsrutin kéne, ehelyett a védelmi vonalak még nem is kristályosodtak ki egészen.
Ennek a problémának adott némi nyomatékot a kapitány, Karel Brückner azzal, hogy a bolgárok elleni találkozón szereplő René Bolf, David Rozehnal bekkpárost könnyű szívvel kitette a csapatból."Nem voltunk túlságosan elégedettek a bolgár meccsen mutatott védekezésünkkel, ami nem túl megnyugtató. Rozehnal és Bolf elég gyatrán szerepelt, úgyhogy most Hübschman és Jiránek kap lehetőséget. Ettől függetlenül nem akarjuk felforgatni a csapatot, nagyjából így kezdünk majd Portugáliában is. Még mindig van kilenc napunk az első meccsünkig, nincs pánik" – öntötte ki a lelkét a másodedző, Miroslav Beranek. Tomas Hübschmant – a többiek "segítsége" mellett – a Sparta Pragában nyújtott príma produkciója katapultálta a kezdőbe, míg a Regginával a Serie A-ban biztosan bentmaradó Martin Jiránek a fizikumának köszönheti az esélyt. "Hübschman a Sparta egyik legjobbja volt idén, a Bajnokok Ligájában is szuperül szerepelt, és annak ellenére, hogy viszonylag fiatal, már elég rutinos is. Jiránek kemény, jól fejel, és az egy az egy elleni szituációkban is megállja a helyét. Ezen a meccsen a cél az, hogy kapott gól nélkül zárjunk, mert ez kellő önbizalmat jelentene az Eb előtt" – mesélt még a segédedző.Elöl kevesebb a gond, elvégre mégiscsak egy aranylabdás szervezi a támadásokat. Pavel Nedvedet még a 2003 legjobb cseh focistának járó díjjal is "meglepték" most, hét éven belül immár ötödször… A második helyre az Udinesében iparkodó Marek Jankulovski futott be – őt speciel az olasz média már az "új Nedved" megtisztelő címmel is illette… A kezdéskor vélhetően ők ketten is ott lesznek a prágai gyepen.CSEHORSZÁG–ÉSZTORSZÁGPrága, 17.15
Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
10 perce

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
12 perce

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
13 perce

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
20 perce

Népsport: Anatolij Karpov óriáskígyóként pusztította el az ellenfeleit

Népsport
53 perce

Mintha a lelkét simogatnák a Puskás Akadémia kapusának

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
1 órája

Megérik a pénzüket – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik