Vége a kísérletezésnek

2004.06.04. 21:22
Címkék
A felkészülésnek ebben a szakaszában már elég kevesen vállalkoznak arra, hogy egy leendő Eb-résztvevő ellen méressék meg magukat, a dánok és a horvátok azonban a bevállalósak közé tartoznak.
Kétséges Dado Prso játéka
Kétséges Dado Prso játéka
Kétséges Dado Prso játéka
Kétséges Dado Prso játéka
Kétséges Dado Prso játéka
Kétséges Dado Prso játéka
"Dánia hasonló taktikát követ, mint az angol és a francia válogatott, úgyhogy nagyon hasznos lesz ez az összecsapás a számunkra" – mondta elégedetten a vendégeket irányító Otto Baric. – Nem fogok kísérletezni, legfeljebb négy játékost cserélek majd le, csakis azért, hogy még egy-két kisebb taktikai megoldást kipróbáljak."
Baric egyébiránt az utóbbi néhány edzést a pályaedzőire, Zoran Vulicra és Drazen Ladicra bízta, ő pedig Bázelban "kémkedett", megnézte a harmadik csoportellenfél, a svájci együttes Németországgal vívott összecsapását. "A svájciak legyőzése esetén reális esélyünk van a továbbjutásra, egyébként már bravúrra lesz szükségünk a franciák és az angolok ellen. Nagyon erős csapat a svájci, éppen ezért Dániában azt várom, hogy teljes erőbedobással játsszanak a játékosaim" – hangoztatta Baric.
Erre annál is inkább szükség lesz, mivel rengeteg hiányzó nehezíti déli szomszédaink dolgát. Marko Babic azért nem segítheti társait, mert az utóbbi néhány napban háromszor lépett pályára az U21-es kontinensviadalon, míg Jerko Lekónak erőnléti problémái vannak. A Jutarnji List című napilap úgy tudja, Baric az edzőtáborban hagyja a Dinamo Kijev középpályását, hogy a hátralévő időben százszázalékos állapotba kerülhessen. De, hogy folytassuk a sort, Rapaic és Tudor szalagsérüléssel küszködik, Prso pedig a törött lábujját fájlalja még mindig – bár a Rangers újdonsült támadója elvileg felépülhet. Végezetül, a csapatkapitány, Zivkovic térde a minap bedagadt, az ő szereplése szintén kérdéses.
A házigazdáknál nem ilyen súlyos a helyzet, csupán Martin Jörgensen egészségéről látnak napvilágot ellentmondó híresztelések. Az Udinese labdarúgójáról a Ritzau dán hírügynökség azt jelentette, hogy ki kell hagynia a mérkőzést. "Eddig nagyszerű volt a felkészülésünk, de van még mit csiszolnunk. Remélem, a támadójátékunk hatékonyabb lesz, mint amilyen az észtek ellen volt" – jegyezte meg a szövetségi kapitány, Morten Olsen, a balti országban elért 2–2-re célozva.

DÁNIA–HORVÁTORSZÁG
Koppenhága, 17.00
Legfrissebb hírek

NBA: öt csapatból áll össze a legjobban védekezők idei álomötöse

Amerikai sportok
5 perce

„Jobban rajtolunk, mint a Ferrarik” – Piastri bízik az előrelépésben

F1
16 perce

Már van róla papír: nem volt jogos a Celticet a bajnoki cím közelébe repítő büntető

Minden más foci
30 perce

Max Verstappen: Maradok a Formula–1-ben

F1
36 perce

Nem show lesz, igaz profi bunyó – jön az Uszik–Verhoeven!

Ökölvívás
53 perce

Az MU adja a Premier League-idény legjobb játékosát

Angol labdarúgás
1 órája

Egy év után távozik Veszprémből a magyar szélső, NB I-es élcsapatban folytatja

Kézilabda
1 órája

Russell: Egy pillanatig sem kételkedtem magamban

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik