A terv kész, jöhet az építkezés

2004.06.04. 20:44
Címkék
Ez év októberében megkezdődhetnek és a remények szerint 2005 júliusára, az ifjúsági Eb nyitányára el is készülnek az építési munkálatokkal a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda területén, ahol 2006 nyarán rendezik meg a felnőtt úszó, műugró, műúszó Európa-bajnokságot.
A rekonstrukció során a sportkomplexum egy 50 m-es úszómedencével, továbbá műugrómedencével, mobil lelátórendszerrel és új kiszolgáló épületekkel bővül, méghozzá a nyitott 50-estől északra fekvő ingatlanokon. A helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón ismertették a műemléki környezetben fekvő Hajós uszoda bővítésére és korszerűsítésére kiírt építészeti tervpályázat végeredményét, egyszersmind bemutatva a sikeres pályamunkákat, köztük a győztesét, az Építész Stúdió Kft.-ét, amely a szakmai bírálóbizottság egyhangú döntése alapján lett első. Az értékelés szerint a tíz vetélytársat megelőző győztes pályamű kiemelten területtakarékos megoldást tesz lehetővé. A díjnyertes – 7.5 millió forinttal jutalmazott – terv szerint az úszó- és a műugrómedence egymástól függetlenül áll majd, előbbinek a keleti felén pedig csak mobil lelátókat építenek, amelyeket könnyű elbontani, így a versenyek után gyorsan visszaállítható az eredeti zöld környezet. Az Építész Stúdió Kft.-é mellett a pályázatot a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium megbízásából kiíró Sportfolió Kht. még további hat munkát díjazott, összesen 15.5 millió forinttal. "A győztes terv remek, csak az a vágyunk, hogy az ifi Eb-t már ott rendezhessük meg". – összegzett Kiss László, az úszók kapitánya.
Legfrissebb hírek

A lettek legyőzték a címvédő Egyesült Államokat a jégkorong-világbajnokságon

Jégkorong
16 perce

Vívás: Rabb és Szilágyi a nyolcaddöntőig jutott a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
29 perce

A páncélozott elméjű játékos útja a futballtörténeti csúcsra – portré Joao Cancelóról

Képes Sport
44 perce

Hamilton szárnyalt, Leclerc a fékekkel küszködött Montrealban

F1
49 perce

NBA: öt csapatból áll össze a legjobban védekezők idei álomötöse

Amerikai sportok
1 órája

„Jobban rajtolunk, mint a Ferrarik” – Piastri bízik az előrelépésben

F1
1 órája

Már van róla papír: nem volt jogos a Celticet a bajnoki cím közelébe repítő büntető

Minden más foci
1 órája

Max Verstappen: Maradok a Formula–1-ben

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik