Ónodi Henrietta: harminc!

Vágólapra másolva!
2004.05.21. 21:42
Címkék
Ónodi Henrietta ma ünnepli 30. születésnapját. A világhírűvé vált békéscsabai tornaiskola máig legsikeresebb növendéke pici, beteges kislány volt, amikor ötéves korában, egy óvodai kiválasztáson felvették a kezdők csoportjába, s az Unyatyinszky házaspár szorgalmas tanítványaként fejlődött igazi klasszissá.
Ô nyerte a hazai női tornasport első Európa-bajnoki aranyérmét (1989, felemáskorlát), majd világbajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott fel (1992, ugrás). Rendkívül sikeres, világválogatottsággal és megszámlálhatatlan hazai – 38-szoros magyar bajnok – és nemzetközi viadalon szerzett első helyezéssel tarkított pályafutása megkoronázásaként 1992-ben, Barcelonában olimpiai bajnoki címet szerzett ugrásban. Ezt követően az Egyesült Államokba ment tanulni. 1994-ben pompás gálával elbúcsúztatták a tornasporttól, ám az atlantai ötkarikás játékokra visszatért, és három, ugyancsak csabai lánynyal erősítette a 9. helyezett csapatot. Békéscsabán vállalkozásba is kezdett, de tanulmányainak befejezésére visszatért az Egyesült Államokba. Jelenleg Floridában, az Olimpikonok Világszövetségének regionális irodájában segédkezik.
Boldog születésnapot kívánunk!
Legfrissebb hírek

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
11 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
26 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
41 perce

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
55 perce

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
57 perce

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
1 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik