A bredai szívekbe költözött

A 2000-ben az MTK-tól a NAC-hoz igazoló magyar hálóőr aztán az elmúlt esztendőkben csodákat művelt a kiscsapat gólvonalán, a szurkolók a klub történetének legjobb kapusává választották meg, vezérletével a gárda tavaly a negyedik lett a bajnokságban. Babos produkcióját egy ideje már nagycsapatok is figyelték, közülük végül a legkitartóbb, a Feyenoord lett a befutó. A kapus vasárnap lépett pályára a NAC-ban, és a helyiek megadták a módját a búcsúztatásának.
– Fantasztikus volt, nagyon megérintett ez a nap – mondta lapunknak Babos Gábor. – Minden játékos, aki valamilyen szinten futballozik, arról álmodik, hogy így tudjon lezárni egy remek periódust, ilyen búcsúmeccset kapjon. Euforikus, a szívemhez szóló gálán vagyok túl. Az, hogy magyarként egy holland csapatnál így köszönjék meg a szolgálataimat, számomra csodálatos élmény.
– Számított erre?
– Azt tudtam, hogy a szurkolóink nagyon készülnek, de mivel családi okok miatt szinte egész héten Magyarországon voltam, fogalmam sem volt, mi vár rám. Visszagondolva azt mondom, az egyik szemem sírt, a másik nevetett vasárnap.
– Hogyan kezdődött a búcsúkörút?
– Már amikor elmentem melegíteni, tíz percig csak velem foglalkozott mindenki. Még a hideg is kirázott, annyira megható volt. A mérkőzés alatt periódusonként skandálták a nevem, talán mondhatjuk, hogy a szurkolóinknál nem nagyon volt jelentősége az eredménynek, náluk csak én számítottam. A félidőben megbeszéltük az edzőmmel, hogy a hetvenedik perc környékén lejövök, és amikor a nézők meglátták, hogy a cserekapus, Van Zwam elmegy melegíteni, minden felborult.
– És eljött a hetvenedik perc…
– Én pedig bementem a kezdőkörbe, hatalmas ováció közepette kezet fogtam az ellenfélnél játszó Petroviccsal, aki az ősztől a Feyenoord pályaedzője lesz, aztán mindenkitől elbúcsúztam, és szépen lementem a pályáról. A lefújás után még félórát ünnepeltek a stadionban, az öltözőben a csapat tőlem és a többi távozótól is elköszönt, utána pedig mennem kellett a szponzorokhoz és a törzsszurkolókhoz. Este nyolcig szinte csak kötelező programjaim voltak, bevallom, a végére kicsit el is fáradtam.
– Ezekért a pillanatokért érdemes futballozni?
– Tudom, messziről jött ember azt mond, amit akar, de szerintem igen. Négy éve szinte azt sem tudták, ki vagyok, most pedig ajándékokkal halmoztak el, elbúcsúztattak, és jelezték, hogy visszavárnak. Még ha a nagy rivális Feyenoordhoz megyek is most.
– Négy éve számított arra, hogy idáig jut majd Bredában?
– Á, ennyire nem gondolkoztam előre. Aztán ahogyan mentek előre az évek, ahogyan hallottam a reakciókat, már gondoltam, hogy lesz valami. Számítottam valamilyen búcsúztatásra, de arra nem, hogy ennyi mindent kapok. Főként szeretetből! Büszke vagyok, hogy ezt magyarként tudtam elérni. A stadionban én is megköszöntem mindenkinek mindent, a bizalmat, a szeretetet, a lehetőséget, mindent. Mondtam a szurkolóknak, hogy a szívemben maradnak, de az élet megy tovább, és viszontlátásra jövőre! De a másik oldalon.
– Fájt a búcsú?
– Mint mindegyik. Nehéz volt, de az élet nem áll meg, jön a vakáció, majd az újabb kihívás, a Feyenoord, ahol ismét helyt kell állnom. Rajtam múlik, hogy megfelelek-e, vagy sem. Szeretnék az ötvenezres közönség előtt is maradandót alkotni, úgy, mint annak idején Kiprich József. Szeretnék bajnok lenni a Feyenoorddal!