Az Atlético volt a mindene

Jesús Gil y Gil tavaly ezen szavak kíséretében vált meg szeretett klubjától, az általa 16 évig irányított Atlético Madridtól. Akkor talán nem is gondolta, hogy a három nagy áldozat egyike esztendővel később végzetesnek bizonyul. A modern kor Roman Abramovicsának egyik előfutára ugyanis egy hete szélütést kapott, és bár azonnal kórházba szállították, néhány napig reménykedtek is a felépülésében, az orvosok végül nem tudták megmenteni az életét. A pénteken elhunyt Gilt szombaton már el is temették Madridban.

A börtönből akkor másfél évtizede Franco tábornok amnesztiájával szabaduló Gil (összedőlt egy általa felhúzott épület, a romok között 58 ember lelte halálát, de a közkegyelemnek hála, nem kellett letöltenie a teljes büntetését) 1987-ben vette át a harmadik legnagyobb spanyol klubot, amely a csőd szélén állt. A presidente saját bevallása szerint akkoriban keveset értett a futballhoz, pénze viszont építési vállalkozásaiból és ingatlanüzleteiből volt bőven, így elkezdte felvirágoztatni az egyesületet.
Munkássága alatt az Atlético háromszor nyerte meg a Király-kupát és egyszer a Primera Divisiónt (1996-ban, amikor a klub történetének első és máig egyetlen duplázása is összejött), remek játékosokat (például Christian Vieri, Jimmy Floyd Hasselbaink, Valerón, Paulo Futre, Juninho Paulista) csábított a Vicente Calderón-stadionba, csakhogy a kapkodásnak nem lett jó vége. A csapatépítésre szinte sohasem hagyott időt, a 16 év alatt összesen 28 edzőt "fogyasztott el", és szégyenszemre meg kellett élnie, hogy az Atlético 2000-ben, 66 év után visszacsúszott a másodosztályba.
Persze Gil sem nézte tétlenül a hullámzást, menetrendszerűen botrányt kavart, hol az ellenfél menedzserét ütötte le ököllel, hol a saját futballistáit titulálta "pénzéhes kurváknak", hol pedig az ellene eljáró ügyvédeket (volt, hogy több mint 80 per zajlott egyszerre ellene) fenyegette meg roppant hatásosan.
A latin térségekben egyáltalán nem szokatlan, hogy az ilyen egyéniségek a politikába is belekóstolnak, és Gil esetében sem volt ez másképp. A kilencvenes években pártot alapított, a szerényen saját magáról GIL-re keresztelt tömörülés a független liberálisokat próbálta egy csoportba tömöríteni. A Costa del Solon egyre több hívet szerzett magának, ő lett Marbella polgármestere, minden virágzott, amikor beütött a krach. Túlságosan is szabadelvűen gazdálkodott, és amikor kiderültek a költségvetési szabálytalanságai (állítólag 26 millió eurót vett ki a város kasszájából a saját céljaira), előbb a polgármesteri, majd az elnöki székből is felállt. Az Atlético többségi tulajdonát megtartotta, a klub vezérkarában azonban már csak fia, az általános igazgató Miguel Angel révén képviseltette magát.
Mostantól minden területen a fiának kell folytatnia az apja munkáját. ---- E ---- &