Május 5-én, szerdán 12-13 óra között Tóth Mihály, a soproniak gólkirályjelölt válogatott csatára válaszolt az Önök kérdéseire. Kérdezze Ön is a gólerős támadót, akinek találatával a Matáv nagy meglepetésre győzött a bajnok MTK otthonában!
Szia figyelemmel kíséred a Metz teljesítményét?Minden jót!
(Soccer)
(Soccer)
Köszöntök minden érdeklődőt és várom a további kérdéseket.
Persze, figyelemmel kísérem, főleg azokkal akikkel együtt játszottam. Például Luis Saha, aki most a Manchesterben játszik. Volt kinn egy magyar család, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot.
Ügye Sopronban maradsz a következő szezonban is?
(mianevem)
Nagyon jól érzem magam, nagyon megszerettem a várost. 3 éve vagyok itt, nincsenek konkrét ajánlataim. Esély van rá, hogy itt maradok.
Szia Misi!
Arra lennék kiváncsi, hogy tervezed-e, hogy játszol-e még kispesten?
Mert én például nagyon örülnék neki. Nagyon jó lenne az nb1-ben egy Kozarek-Tóth Misi csatárduó. Az első gólodat, amit az nb1-ben szereztél, a mai napig elöttem van.
Sok sikert a válogatottban!!!
Csak a Kispest!!!!
Hajrá Vas megye!!
(Anonim)
Pályafutásom befejezése előtt nagyon szeretnék még ott játszani. Rengeteg barátom van még a szurkolótáborban is. Egyértelműen szeretném ott befejezni a pályaafutásomat.
Szia Misi!
Mit szólsz ahhoz hogy nem kaptál lehetőséget a brazilok ellen?
(dzsulej)
Nagyon csalódott voltam, szerettem volna pályára lépni. Úgy tudom, hogy 7 játékost lehetett cserélni. Azért hosszabb távon, remélem számít rám a kapitány. A teljesítményemmel igyekszem erre rászolgálni.
Szia Misi! Kik a legjobb barátaid a MATÁV-ból?
Hajrá Sopron!
Ne menj Kispestre! Maradj Itthon!
(akárki)
Mindenkivel jóban vagyok, de Pintér Zolival talán a legjobb a kapcsolatom. Pető Zolial pedig a válogatottnál egy szobában voltunk. Nagyon jó a közösség itt a Matávnál, ha elmegyek a nyáron, akkor ezt nagyon fogom sajnálni.
Mióta focizol???????
11 évesen késő????
(Anonim)
Gyerekként első igazolásomat 84 januárban kaptam. Az élvonalban pedig már 11 éve játszom.
Abszolút nem késő. Pl. Fülöp Zoli, aki Ausztriában játszik 16 évesen kezdte. Nagyon sokat el lehet érni az alázattal, az akarással, és a plusz munkával.
csö Misi!
Jol érzed magad Sopronban?hogy tervezel a jövö év(ek)re?mit vársz az idén még a csapattol(hányadikak lehettek?)?
sok sikert,sok golt!
(Matyika)
A realitás az ötödik-hatodik hely. Az Újpest nagyon elment, de amíg matematikailag van esély...
Ezzel az év eleji várakozásokat már amúgy is túlteljesítettük. Pintér Attilával a hetedik volt a cél.
Szia!
Magyarország fejlettsége, és gazdasága az optimistábbak szerint 10-15, a pesszimistább becslések szerint pedig 25-30 év múlva éri utol az Európai Unió mai átlagát! A labdarúgásban is kb. ez a helyzet, hogy utolérjük Európát??? Erről mi a véleményed??
HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK!!
Jó egészséget és sok sikert kívánok a továbbiakra!!
(Áldott Magyar Nép!)
Ha csak Portugáliát nézzük, ott 20 év alatt érték el az EU átlagfizetéseket. Nálunk is ennyi időre lehet számítani. A körülményeknek ehhez azonban változnia kell. Főleg a pályák tekintetében.
Az EU-csatlakozással együtt könnyebb lesz igazolni külföldre és ezt nagy előnynek tartom, örülök neki. Remélem, a csatlakozás nagyon jó lépésnek bizonyul majd.
hi meg lesz a gólkirályi cím?és állandó válogatott leszel? kinek szurkolsz külföldön,hol átszanál legszívesebben?sok sikert
(GAZDAG ZSOLT)
A bajnokság elején sem így indultam neki, hogy gólkirály leszek. Inkább lemondanék róla, ha hosszabb távon tudnám nyújtani ezt a teljesítményt. Amúgy nagyon büszke lennék rá persze:)
Több kedvenc csapatom van, minden országban van kedvencem. Sokáig a Manchester volt, de most az Arsenal és a Barcelona játéka tetszik a legjobban.
Gyerekkoromban Angliáról álmodoztam, de sajnos nem jött össze.
Szia Misi!
Hogy kerültél Tunéziába, és milyen volt ott?
(EBA)
Csodálatos ország, egy francia edző ragaszkodott hozzám és úgy érzem, hogy jól tettem, nagyon sok embert megismertem ott. Akár nyaralásnak is felfogható, persze nem a munka szempontjából:)
Nem érezted későnek, hogy csak most lettél válogatott? Már évek óta ott vagy a góllövőlista élmezőnyében.
(EBA)
Amikor a Fradiban játszottam volt két meghívásom, egyszer sérülés miatt, egyszer pedig egy félreértés történt. Örülök, hogy válogatott lettem, én is sajnálom, hogy csak ilyen "későn".
Miért növesztetted meg a hajad?
(Anonim)
Mindig rövid hajam volt, és van egy őrületem, hogy motorozni szeretnék, és talán ehhez a "stílushoz" is köthető. Amúgy a bátyám is tőlem függetlenül épp most növesztette meg.:)
Ki a leghíresebb külföldi focista, akit személyesen ismersz?
(Anonim)
Egyértelmű, hogy Robert Pires. Az esküvőjén is ott voltam. Akkor ő is ott játszott és elég jóban voltunk. És persze Sahát is meg kell említetni.
Szeretnél még eligazolni egy nagycsapathoz? Nem érzed úgy, hogy értékeden alul kezeltek és elhanyagoltak, ezért nem vagy most egy élcsapatban?
(Anonim)
Úgy érzem, hogy jól döntöttem, hogy idejöttem a Matávhoz. Sokkal nagyobb érdem, hogy egy "gyengébb" csapatnál is kiemelkedőt tudtam alkotni. Egy külfödi csapathoz azért már kisebb az esély, de talán nyáron sikerül.
Melyik a kedvenc filmed/könyved?
(123)
Nagy filmrajongó vagyok. Rengeteg film van, ami nagyon tetszett. Legutóbb a Gyűrűk Ura trilógia fogott meg. De említhetném a Gladiátort vagy a Rettenthetetlent is. A kedvenc könyvem pedig Az öreg halász és a tenger. Jól példázza, hogy a legvégsőkig ki kell tartani és küzdeni kell.
A Sopronban játszó légiósok mennyire szeretik Magyarországot, mennyire érzik itt magukat jól és mennyire beszélik a nyelvet?
(Anonim)
Egyre jobban beszélik, és jól érzik magukat. Bár nehéz lesz itt maradniuk, mert az MTK-nál köti őket a szerződés.
Kik a legjobb barátaid a magyar focisták közül?
(EBA)
Azokat említeném, akikkel felnőttem. Pl. Mátyus Jani, Tóth András. Sajnos sokuktól már eltávolodtam és hogy elkerültem Pestről nem annyira tudjuk tartani a kapcsolatot.
Kamon everybody! Milyen edzőnek tartod Pintér Attilát?
(kamon)
NAgyon nagy taktikusnak tartom. Nagyon alaposan készül fel egy-egy mérkőzésre. Most, hogy háromszor kikaptak, nehéz dolga lesz. nem tudom, mennyire találta meg a közös hangot a játékosokkal.
Szia Misi!
Először is gratulálok az idei teljesítményedhez! Maradj még sokáig Sopronban!
Azt szeretném kérdezni, szerinted min múlott, hogy "csak" magyar szinten lett belőled klasszis focista? Jobb edzők kellettek volna? Vagy volt hogy Te nem hoztad ki magadból a maximumot?
Ha majd - remélem minnél később - visszavonulsz, edzőként vagy vezetőként tudnád mit kellene másképp csinálni, hogy ne csak a brazilok miatt teljen meg a Stadion? (Gergő)
Amit elértem, azt csakis a szorgalmamnak köszönhetem. Talán egyszer hibáztam: Metzből, amikor kétéves szerződésem volt, talán nem kellett volna hazajönnöm, hanem egy kicsit várnom kellett volna egy jobb szerződésre. Magyar viszonylatban a maximumot hozom ki magamból, edzésen is. Szeretek dolgozni, és plusz munkát is végzek. Mindig lehet csiszolni valamit egy játékos tudásán, 18 vagy 35 évesen is. Ez nem feltételnül életkorfüggő, hiszen látunk példákat az európai élbajnokságokban is "idősebb" játékosokra, akik egyáltlaán nem lógnak ki a mezőnyből.
Szia Misi! Nagyon sajnálom, hogy már nem a Fradi csatára vagy, de nagyon remélem, hogy a következő szezont újra zöld-fehérben kezded, van ennek realitása, vagy nem kerestek meg? Amúgy a kérdésem az lenne, hogy miért nem sikerül kiegyensúlyozottab teljesítményt nyújtanod? Mert általában eddig úgy alakult, hogy elég sok hullámvölgyd akadt minden idényedben! Vagy rosszul látom? További sok sikert, és küzdj, hogy te legyél Szabics Imi párja a válogatottban, ne a Torghelle,Sebők vagy a hozzájuk hasonlók...
HAJRÁ FRADI!
(Petersen)
Van érdeklődés, de semmi konkrétumról nem tudok beszámolni.
Mért kellett anno eljönnöd a Fradiból? A Csank Jani miatt? Kár, hogy nem maradtál!!!
(Kozso)
Sok helyütt olvastam, hoyg a pénz miatt, de erről szó sincs. Csak azért jöttem el, mert itt Sopronban teljes mellszélességel kiálltak mellettem, és bíztak bennem. Ez nekem mindennél fontossabb volt. A Fradiban nem ragaszkodtak hozzám. Négyszer voltam sérült, így nem igazán lehet jól teljesíteni. Ráadásul az alapozás alatt sérültem meg. A bajnoki címet viszont sosem felejtem el, csodálatos érzés volt!
Mit gondol arrol hogy 26 fordulo alatt a gollovolista ellovasa is csak 12 golt tudott loni? Ez egyfajta mutato is lehet! Persze nem ont akarom ezzel bantani, de megis szerintem ez nagy kritika a magyar csatarokra nezve!
(Faresz)
Én 4 meccsem nem játszottam és Torghelle Sanyi is sokat hagyott ki. Végülis 12 gól és 8 gólpassz nem egy rossz teljesítmény úgy, hogy nem egy bajnokesélyes csapatban játszom. Azért voltak itt bőven 20 gól feletti gólkirályok (Illés Béla,Tököli Attila).
Szia Misi! Kispest nevelésbe, de a Fradiban sokáig közönségkedvenc voltál. Nézed a kupadöntőt? Kinek drukkolsz?
(Giorgio)
Jó kérdés:) Nagyon szerettem volna felmenni. Ha a Honvéd megnyerné a kupát, a Fradi meg a bajnokságot, akkor mindneki elégedett lenne. Keller Józsinak pedig külön gratulálok a kupagyőzelemhez!:)
Mindkét táborban vannak barátaim.
Szia Jhonny!
Mi csak egyet kérnénk, ne fújtass! Megígéred? Egyébként sok sikert és PEACE&LOVE!
(Ludwig)
Én meg arra kérlek, hogy csütörtökön ne menj lovagolni.:)
Szia Gólkirály! Szerinted ki lesz idén a befutó a bajnokságban? Debrecen, UTE, FTC, MTK? Kit tartasz a legjobb magyar labdarúgónak?
(skeezo)
Azt gondolom, mi nagyban beleszólhatunk ebbe, és hazai pályán elég jók vagyunk. Jön majd a Balaton meg a Fradi, őket megszoríthatjuk. Annyira szoros most az állás, hogy képtelenség most még jósolni. Bárki odaérhet, akár még az Újpest is.
Azt gondolom, hogy Lisztes Krisztián az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta a Bundelsigában. Sajnálom, hogy megsérült, és jobbulást kívánok neki.
Szia Misi!
Mia az oka, hogy Sopronban a városban alig lehet látni?
(Csaba)
Elég komoly házirendünk van, és ráadásul Dajka László majdnem mindennap két edzést tart.
Szerintem azért fontosabb a játékosok pályán mutatott teljesítménye, mint az, hogy mit tesz a magánéletben. Sajnos Sopronban voltak ebből problémák.
Szia Misi!
Mi a véleményed a kis Husztiról? Jóban vagytok?
(Anonim)
Hosszú évek óta az egyik legtehetségesebb játékos. Bízom abban, hogy jó tanácsadói vannak, és akkor nagyon jó játékossá válhat. Meg kell őriznie a hozzáállását, és az alázatát. Nagy előnye, hogy ballábas és ezt ki is kell használnia. Ha a nyáron vége lesz a bajnokságnak, az nagy vízválasztó lesz Szabolcs életében.
Szia!
A gyermekedet szívesen látnád focizni? Milyen tanácsokat adnál neki, és melyik egyesületbe adnád nevelődni?
Sok sikert és minden jót!
(JK)
Két fiam van, ha szeretnének futballozni, támogatnám őket, de semmiképpen nem szeretném erőltetni. Az mindenképpen jó lenne, ha sportolnának. A nagyobbik fiam talán a karatét, a kisebbik pedig talán a birkózást választja.
Az MTK-ban a legjobb az utánpótlásnevelés, de az országban kellene talán 10-12 bázis, ahol megfelelő nevelést kapnának, mint Franciaországban.
Köszönöm szépen a kérdéseket, észrevételt, hozzászólást, és a biztatást. Elnézést, aiknek a kérdésére nem volt alkalmam válaszolni. A szurkolóat pedig arra kérném, hogy szeressék a focit, és támogassanak bennünket. Reméljük, hogy azt az esélyt, amit az EU-csatlakozással kaptunk, ki tudjuk használni, és tehetséges fiatalokkal minél hamarabb fel tudunk zárkózni az elithez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik