Robbanások Athénban

Vágólapra másolva!
2004.05.05. 20:34
Címkék
Csak anyagi károkat okozott az a három időzített pokolgép, amely szerda hajnalban Athén központi részén, egy rendőrőrsnél robbant.
A görög rendőrség tájékoztatása szerint az első két robbanás néhány percnyi különbséggel nem sokkal éjfél után, a harmadik ezt követően mintegy húsz perccel történt, amikor a tűzszerészek már a helyszínen voltak. A robbanások előtt egy ismeretlen telefonáló tájékoztatta az egyik görög lap szerkesztőségét a készülő merényletről, ennek köszönhetően időben sikerült kiüríteni az épületet. Mostanáig egyetlen szervezet sem vállalta magára a robbantások elkövetését. Hasonló robbantásokat tavaly szeptemberben követtek el a görög fővárosban egy bírósági épületnél, akkor egy rendőr megsebesült.

Régésztiltakozás miatt minimális súlylökőverseny lesz Olümpiában

A lehetséges rongálások miatt tiltakozó görög régészek nyomására "minimálprogramban" rendezik meg az athéni olimpia súlylökőversenyét az ókori játékoknak otthont adó Olümpiában. Az augusztus 18-ra kiírt viadal kedvéért nem emelnek lelátókat, így a 15 ezer néző csak az antik stadion lankáira telepedhet le.
Legfrissebb hírek

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
11 perce

Férfi vízilabda Eb-felkészülés: a hollandok után a törököket is legyőzte a magyar válogatott

Vízilabda
31 perce

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
36 perce

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: fontos versenyekkel teli január vár az utánpótlásra

Utánpótlássport
1 órája

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
1 órája

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
1 órája

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik