Az NSO ajánlja:
FociGuru – Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!
A Serie A tabellája, fordulóról fordulóra
Az őszi idény eredményei
Minden, amit a bajnokságról tudni kell
Megdöbbentően enyhe ítéletet hozott az olasz szövetség fegyelmi bizottsága a Roma-drukkerek minősíthetetlen viselkedése ügyében.
Mint ismeretes, a vasárnapi Milan–Roma rangadó alatt a vendégszurkolók által elfoglalt szektorból többször is petárdák hullottak a San Siro gyepére, csaknem sérülést okozva Didának és Gattusónak. Ehhez képest a Stadio Olimpico egymérkőzéses betiltása kifejezetten "baráti" büntetésnek számít, különösen, ha belegondolunk, hogy a római derbi félbeszakadása miatt két találkozót kellett semleges pályára vinnie a Romának. A bordó-sárgák a hírek szerint a Perugia elleni most vasárnapi összecsapásukat is Palermóban fogják megrendezni. (A rendőrség egyébként csak két Milan-drukkert tartóztatott le a rangadó után.)
A meccs kapcsán érdemes megemlíteni, hogy Domenico Messina, a találkozó játékvezetője elismerte: hibázott, amikor Sevcsenko kezezéséért nem adott tizenegyest. (Ez az eset váltotta ki a Roma-szurkolók haragját.)
A Romával kapcsolatos további hír, hogy Ivan Pelizzoli, a csapat kapusa kapta meg a bajnokság legjobb hálóőrének járó "Arany sisakrostély-díjat", és hogy Fabio Capello megnevezte, kiket szeretne igazolni: Mexést, Yepest, Morientest és Abidalt. (Más források szerint ugyanakkor Capello már tárgyal Massimo Morattival, és könnyen elképzelhető, hogy július 1-jétől ő lesz az Inter trénere.)
Végül néhány átigazolási hír és pletyka: a Milan két évre megszerezte Vikash Dhorasoót, a Lyon 31 éves középpályását, akinek a nyáron lejár a szerződése; a piros-feketék további célpontjai: Stam (akiért Laursen menne a Lazióhoz), Zebina, Crespo (Rui Costáért, aki mindenképpen távozni akar, minden bizonnyal a Benficához vagy a Fiorentinához), Bazzani és Kamara – esetleg Drogba; az Arsenal nyolcmillió eurót ajánlott Thuramért, de a Juventus tízmilliót kér; az Inter megvenné a Laziótól Fiorét, cserébe Kallonért; a Chelsea 22 millió eurót ajánlott a Juventusnak Trezeguet-ért; az Inter és a Juve között továbbra is elképzelhető a Di Vaio–Vieri csere.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







