Ancelotti kialudta magát

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.05.03. 21:40
Címkék
Milánóban hétfő hajnalig tartott az ünneplés, a Milan játékosai és szurkolói órákon át vigadoztak, miután a gárda a Roma vasárnap délutáni legyőzésével megszerezte a klub történetének 17. scudettóját, azaz bajnoki címét.
Természetesen továbbra is boldog-boldogtalan nyilatkozik a scudettóról, íme, a három legérdekesebb: Gianni Rivera (a klub egykori klasszisa, minden idők egyik legjobb olasz labdarúgója): "Szerintem ez a bajnoki cím Paolo Maldinié, aki egymaga jelenti a Milan modernkori történetét. Húsz éve a klub játékosa, és csapatkapitányként továbbra is meghatározó tagja a keretnek. A Milan azért lett bajnok, mert minőségben, intelligenciában, technikában és a keret játékerejében is a többi gárda fölé nőtt." Silvio Berlusconi (klubelnök-miniszterelnök): "Ez a bajnoki cím az eddigi legszebb sikerünk, mert ennyi pontot még soha egyetlen csapat sem szerzett, ami azt jelenti, hogy domináltunk a bajnokságban. A győzelem mindenki érdeme, azoké is, akik kevesebbet játszottak." Carlo Ancelotti mester: "Hogy aludtam-e az éjjel? Vasárnap éjjel nagyszerűen aludtam, de most már bevallhatom, hogy szombat éjszaka a szememet sem tudtam becsukni, olyan ideges voltam. Az idény során egyetlen kisiklásunk volt, a Chievo ellen, a többi mérkőzésen urai voltunk a helyzetnek."
A Milannak egyébként még esélye van arra, hogy 85 ponttal zárja a bajnokságot, azaz megdöntse az 1989-es Inter abszolút csúcsát: az a gárda a kétpontos érában 58 ponttal zárt, ami átszámítva 84 pontot ér. A piros-feketék 11 idegenbeli győzelemmel bajnoki csúcsot állítottak be, és még számos rekordot megdönthetnek az utolsó két fordulóban.
Ami a vesztes Romát illeti, a hírek szerint a nyáron Samuel, Emerson, Zebina és Carew mindenképpen távozik az egyesülettől, és elképzelhető, hogy Francesco Totti is odébbáll – talán éppen a Milanhoz. A bordó-sárgák egyébként jelentős büntetésre számíthatnak a vasárnapi petárdák miatt, nem zárható ki, hogy több fordulóra betiltják a Stadio Olimpicót – de talán csak a következő bajnokságban.
Legfrissebb hírek

Kiss Virág ősztől újra külföldön pattogtat

Kosárlabda
9 perce

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
29 perce

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
37 perce

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
1 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
1 órája

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
1 órája

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
8 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik