Tihanyi a majális királya

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2004.05.01. 21:33
Címkék
Ha majális, akkor Debrecenben salakmotorverseny! Ez az idén sem volt másként, hiszen a több évtizedes hagyományoknak megfelelően öt ország tizenhat vaspapucsosa körülbelül hatezer érdeklődő előtt csapott össze a Gázvezeték utcai salakstadionban.
El kell ismerni, a startlista a hazai élversenyzőket leszámítva nem tartalmazott igazán veretes neveket, ennek ellenére nem lett igazuk a névsor láttán fanyalgó szurkolóknak. A vaspapucsosok élvezetes, igazán közönségszórakoztató derbit hoztak össze. Nem kímélték egymást, belementek a csínyekbe, így számtalan előzést láthatott a nagyérdemű – szerencsére bukást nem. A magyar közönségnek magyar diadal kell – gondolták a hazai pilóták, és mindent meg is tettek a minél jobb eredmény eléréséért. A húszfutamos alapversenyt követően csak a legjobb nyolc salakszóró folytathatta a küzdelmet, a döntőbe jutásért kiírt két etap mezőnye így festett: Jan Jaros (cseh, 9 ponttal jutott be), Magosi Norbert (14 pont), Szatmári László (12 pont), Izak Santej (szlovén, 9 pont), illetve Manuel Hauzinger (osztrák, 13 pont), Janusz Slaczka (lengyel, 8 pont), Stefáni Attila (10 pont), Tihanyi Sándor (13 pont). Az első "féldöntő" igazán mozgalmas volt, hiszen először Magosi előzési kísérlete után Santej került földre, majd a megismételt futamban Jaros támadását követően Magosi fejezte be az etapot a salakon feküdve. A vezetőbíró szerint mindkétszer Magosi volt a vétlen fél, így a debreceni motoros és Szatmári jutott a fináléba, míg a másik ágról egy sima futam után Tihanyi és Hauzinger örülhetett.A legjobbak viadalában a közelmúltban a 41. életévét betöltő Tihanyi Sándor fiatalokat megszégyenítő tempót diktálva utcahosszal nyerte meg a futamot Szatmári, az egymással óriási párbajt vívó Magosi és Hauzinger előtt.Nemzetközi meghívásos verseny, Debrecen
Az élcsoport:
Az élcsoport:
1. Tihanyi Sándor (magyar), 2. Szatmári (magyar), 3. Magosi (magyar), 4. Hauzinger (osztrák), 5. Stefáni (magyar), 6. Jaros (cseh)
Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
25 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
35 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája