Kilátó: Foci életre-halálra

Ha valakit agyonlőnek, az ember utána várja az információkat: ki tette, mikor, miért? Főként ha az áldozat ismert személyiség, mint például Branko Bulatovics, a Szerb-montenegrói Labdarúgó-szövetség főtitkára. Kontinensszerte ismert, népszerű figurája volt a sportágnak, nem kevesebb mint tizenegy évig töltötte be fontos posztját. A szövetség belgrádi székházának előcsarnokában, ebéd után, baráti körben gyanútlanul beszélgetett, amikor egy mögötte elsétáló alak elővette a revolverét, és közvetlen közelről tarkón lőtte. Bulatovics összerogyott, kómás állapotban szállították kórházba, miközben a kővé meredt beszélgetők között a gyilkos kirohant az utcára, és eltűnt a tömegben. A sportvezető néhány óra múlva belehalt a sérülésébe, a rendőrségnek a szemtanúk pontos leírást adtak a gyilkosról. A főtitkárt már rég eltemették, a tragédia még március 26-án történt. Az esetet süket, stílszerűen és valóságosan síri, halálos csend öleli körül. Hallgat a szerb hírügynökség, a balkáni sajtó pedig feltűnően kerüli a történteket és a találgatásokat. Érdekes és elgondolkodtató, mert nem szoktak valakit csak úgy véletlenül, ok nélkül tarkón lőni. Itt valamilyen nyomós oknak kellett közrejátszania. S amikor az ember ezen elkezd tűnődni, sok minden átfut a fején. Kezdjük azzal, hogy a Bulatovics név – amely mellesleg nem ritka odaát – már önmagában rossz előjel. Dejan Bulatovicsot, az 1997-es nagy belgrádi tüntetés egyik szervezőjét letartóztatása után agyba-főbe verték, majd 25 napos elzárással büntették. A 2000-es nagy szerb-montenegrói változások következtében Momir Bulatovics montenegrói miniszterelnöknek le kellett mondania – de ő legalább él. Azon év februárjában Pavle Bulatovics szerb honvédelmi minisztert kedvenc étterme nyitott ablakán keresztül lőtték le. A leszámolás esetleges politikai okait ezúttal hadd ne fejtegessük. Déli szomszédainknál mintha olcsóbb lenne az élet, amit Zoran Djindjics miniszterelnök tavalyi lelövése is igazol. De vajon mi idézte elő valóban a neves futballvezér vesztét? Hiszen a labdarúgás csupán sport, játék. Jól tudjuk, távolról sem csak az. Egyfelől a politikától sem mindig és mindenhol mentes, a pénztől, az üzleti érdekektől pedig egyáltalán nem az. A foci vonzó üzlet lehet – nagy pénz, s ahol az, ott a korrupció sem idegen. Az 53 évesen erőszakos halállal távozó Branko Bulatovics meggyilkolásáról másnap a Daily Balkan jellemzően azt írta, "a maffiastílusú kivégzés profi munka volt, tipikusan bérgyilkosra vall." Egy volt neves rendőrtiszt, Marko Nicsovics szakértőként azt nyilatkozta, meggyőződése szerint Bulatovicsnak azért kellett meghalnia, mert képtelen volt eleget tenni a korábban tett ígéretének. De hogy kiknek tett, tehetett ígéreteket, arról már nem szólt… Ahhoz, hogy közelebb jussunk a kérdés nyitjához, vissza kell ugranunk az időben egy évtizedet. A kilencvenes évek kezdetén, emlékezhetünk, a háborúskodás miatt az ENSZ szankciókat alkalmazott Jugoszláviával szemben. Szabályos banki és egyéb pénzügyi tranzakciókról szó sem lehetett, pláne kétes üzletekben. Nos, Bulatovics urat ebben az időben egyszer letartóztatták a barcelonai repülőtéren, és a táskájában jelentős összeget találtak dollárban, amit a jugoszláv válogatott fellépése után állítólag készpénzben kasszírozott be. Később szabadon engedték, de az ügy azóta sem merült feledésbe, s egyáltalán nem okozott feltűnést a neve elhallgatását kérő szerb futballszövetségi alkalmazott, aki határozottan állította, amiről a fentebb idézett rendőr szakértő nem óhajtott szólni: "A futballmaffia tartja kézben a játékospiacot, a nemzetközi mérkőzések lekötését, a hazai bajnokságot, és ebben a rendszerben a régi motoros főtitkárnak nyilván nem mindennapos szerep jutott". Van, ahol a futballt tisztán gólokra játsszák. Nálunk, sajnos, sehogy. Bulatovicséknál – úgy tűnik – életre-halálra…