Triatlon: Oda Walkó kvótaálma

G. R.G. R.
2004.04.22. 22:08
Címkék
Az elmúlt hét végi valenciai Európa-bajnokságon a magyar triatlonisták a középmezőnyben végeztek, ám egyiküknek sem sikerült pontokat szereznie, ez az oka annak, hogy valamennyi versenyzőnk visszacsúszott a világranglistán.
A mieink közül továbbra is Kuttor Csaba és Molnár Erika foglal el olimpiai kvótát érő pozíciót, de egy-egy kiugró eredménnyel akár a férfiaknál, akár a nőknél is gyarapodhatott volna a magyar indulók száma. Úgy néz ki, erre már csak az erősebb nem küzdelmeiben maradt esély, ugyanis Walkó Andreára hosszú kihagyás vár. A TVK-Mali korábbi ifjúsági Európa-bajnok versenyzője a valenciai Eb-n a kerékpározás utolsó kilométerén bukott, s bár teljesítette a 10 kilométeres futást is, később kiderült: ezt már törött kézzel tette. Estére bedagadt a keze, s a hazai orvosi vizsgálat után gipszbe is került a sérült végtag. Ez azt jelenti, hogy Walkó nem vehet részt a május 9-i világbajnokságon – s így az olimpián sem.A világranglistát a madeirai világbajnokságot követően zárják le, Athénban pedig a világ legjobb 50 férfi és 50 női triatlonistája állhat majd rajthoz – Kuttor pillanatnyilag 41. ebben a rangsorban, Molnár pedig a 47-es rajtszámot kapná, ha holnap kezdődne az olimpia.A mieink a kontinensviadal után sem lazíthatnak, az olimpiai keret pénteken Mexikóba utazik, ahol vasárnap Molnár Erika (UTE), Kuttor Csaba (Buda-Cash Team), Lipták Tamás (Debreceni Sportcentrum), Ágoston Szabolcs (Békéscsabai AC), Hóbor Péter és Varga Szabolcs (mindkettő Proform TK) rajthoz áll a mazatlani Világkupa-viadalon. Czencz Péter főtitkár elmondta: mivel nagyon kiélezett a küzdelem az olimpiai helyekért, a Magyar Triatlonszövetség a legjobbakat szeretné indítani egy héttel később a kolumbiai pontszerző viadalon is, de ez csak abban az esetben lehetséges, ha sikerül vízumot kapni a dél-amerikai országba.VILÁGRANGLISTA. Férfiak: 1. Greg Bennett (ausztrál) 6151 pont, 2. Docherty (új-zélandi) 5868, 3. Rana (spanyol) 5670, …51. (49.) Kuttor Csaba 2320, …91. (90.) Lipták Tamás 1450, …95. (94.) Ágoston Szabolcs 1402, …102. (101.) Hóbor Péter 1170, 103. (102.) Varga Szabolcs 1170. Nők: 1. Barbara Lindquist (amerikai) 6738, 2. Taormina (amerikai) 5803, 3. Reback (amerikai) 5663, …75. (72.) Molnár Erika 1655, …102. (101.) Walkó Andrea 1083, …112. (110.) Edöcsény Nóra 980, …130. (129.) Szabó Zita 801
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
3 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
3 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
4 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
4 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
4 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik