Hat honvédos az olimpián

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2004.04.16. 21:12
Címkék
Szokatlan újítással rukkolt elő pénteken Móna István, a Honvéd-LNX vívószakosztályának igazgatója: az idényzáró összejövetelnek a versenyzők és edzők mellett részesei lehettek az újságírók is, így a tollforgatók egyfajta "nyílt nap" keretében ismerkedhettek meg a vívók páston kívüli életével.
Kunszt Gábor, a BHSE ügyvezető elnöke köszöntötte a vívók legfiatalabb büszkeségét, a két hete rendezett junior-világbajnokságon egyéniben és csapatban is aranyérmes kardozót, Lontay Balázst, majd azoknak a versenyzőknek és edzőiknek gratulált, akik kivívták az olimpiai részvétel jogát. A párbajtőröző Nagy Tímea, Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, a tőröző Varga Gabriella, valamint a kardozó Fodor Kende képviselheti a klub színeit Athénban, léphet pástra a Hellinico-csarnokban – és a szakosztály-igazgató szerint ez világcsúcs, ugyanis egyetlen szakosztály sem dicsekedhet ennyi olimpikonnal. Ráadásul "főnökük" szerint mind a hat versenyző éremesélyes. "Azt szeretném, ha végre érmes lenne a csapat" – fogalmazta meg vágyait a kötetlen beszélgetés során az Athénba címvédőként utazó Nagy Tímea. Az olimpiai részvételt fantasztikus idei teljesítménnyel kiharcoló párbajtőrcsapat tagja, Kulcsár Krisztián – aki 1992-ben tagja volt a bravúrral ezüstérmet szerző válogatottnak – úgy fogalmazott, hogy a sikertelen vébé után a szakadék széléről jöttek vissza azzal, hogy három tétversenyen is érmet tudtak szerezni. A kvóta megszerzése senkit sem tett elbizakodottá, ugyanis a kvalifikációs versenyek során tapasztalták, hogy milyen nehéz mindig jól vívni – de azt is, hogy mindenkit le tudnak győzni. És ebből erőt meríthetnek Athénban is, ahol a lélekben és tudásban is egységes csapat hasonló kellemes meglepetést szerezhet, mint 12 éve Barcelonában.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
1 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
32 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
33 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
38 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
55 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
57 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája