Még mindig nem zárult le Ian Thorpe ügye

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.04.14. 20:56
Címkék
Craig Stevens még nem döntötte el, hogy 400 méter gyorson átengedi-e az athéni indulás jogát a címvédő Ian Thorpe-nak, de a megfontolt döntés érdekében szerződést kötött egy ügynökséggel.
"Az a tervünk, hogy alaposan megvizsgáljuk az összes lehetőséget, s a végén meghozzuk a döntést" – mondta a Robert Joske, az úszót képviselő cég egyik alkalmazottja. Mint ismeretes, Thorpe hazája ötkarikás válogatóján kiugrott ebben a számban, s a nemzetközi szövetség 1998-as döntése értelmében egy rontott start után diszkvalifikálni kell a vétkes versenyzőt. A 21 éves klasszis szerencséjére a 400-on második Stevens 1500 m gyorson is ezüstérmes lett, s ezáltal két számban is indulhatna a görög fővárosban, így elképzelhető, hogy az előbbiről lemond társa javára. Stevens megígérte, hogy napokon belül meghozza döntését, s ezt Thorpe kérésének megfelelően kizárólag saját érdekei szerint fogja megtenni. Amennyiben nem engedi át helyét, Thorpe a váltókon kívül csak 100 és 200 m gyorson áll rajthoz az olimpián.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
7 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
7 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
7 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
7 órája