Ezentúl minden másképp lesz

2004.04.14. 22:12
Címkék
Komáromi Tibor, a magyar kötöttfogású válogatott szakágvezetője: – Sanyi nyilatkozott furcsa dolgokat a közelmúltban, de szeretném leszögezni, hogy nekem semmi bajom nincs vele. Inkább aggódtam érte, három évig könyörögtem neki, hogy »Sanyi, gyere le, eddzél komolyan, ne késsél, ne csinálj hülyeségeket!«. Ahelyett, hogy hátat fordítottam volna neki és lemondtam volna róla, küzdöttem érte, mert nagyon jó birkózó. Ô azonban ezt nem értette meg, és ebből adódtak a konfliktusok. Közös érdekünk, hogy eredményt érjen el a világversenyeken, és állítom, hogy ha a jövőben is komolyan készül és a mérkőzéseken taktikailag fegyelmezettebb lesz, állandóan ott állhatna a dobogón. A bírók nem szeretik az állandóan műsorozó birkózókat. Az elmúlt években volt, hogy fizikailag tökéletesen felkészült, a szőnyegen mégsem tette a szívét hozzá, ezúttal, Haparandában viszont megmutatta, hogy nagyon tud küzdeni.

Ubrankovics Csaba, Bárdosi egyesületi edzője: – Sydney után Sanyi nagyon megpihent. Show-műsorokba járt, hónapokig nem láttam edzésen. Amikor visszajött, finoman fogalmazva, nem volt túl jó passzban. Egyre rosszabb formába került, úgy leromlott, hogy klubtársa, Kiss Balázs a tavalyi első válogatón legyőzte. Ezek után a BVSC Kiss Balázs szerepeltetésére voksolt nyolcvannégyben, Sanyinak meg mondtuk a klubnál, hogy fogyjon le hetvennégyre, de nem ment neki. A válogatottnál meg arra biztatták, hogy ne fogyjon, úgyhogy szegény nem nagyon tudta, mihez kezdjen. Két súlycsoport között a pad alá, meg volt zavarodva. Az Eb-re is úgy készültünk fel, hogy a válogatott edzőtáborából ki volt tiltva, a klubnál biztosítottuk számára a nyugodt körülményeket.

Idősebb Bárdosi Sándor, az édesapa: – Sanyika még mindig egy nagy gyerek, jólelkű, hisz mindenkiben, aztán ha megbántják, eléggé robbanékony. Kívülről úgy tűnik, hogy bohém, kemény fickó, de közben nagyon érzékeny. Olyan edzővel tud csak együtt dolgozni, akiben vakon hisz, aki pszichológusa is egyben. Komáromi Tibivel a kezdeti félreértések után nem volt meg ez a kapocs, nem tisztázták le a félreértéseket, és Sanyika amikor megbántották, bizony nyilatkozott hülyeségeket is. Most azonban az Eb után a reptéren mindketten odajöttek hozzám, és azzal kezdték, hogy leültek, mindent átbeszéltek és ezentúl minden másképp lesz. Sanyika az előzmények után arra számított, hogy az Eb-n teljesen egyedül lesz, aztán kellemesen csalódott és hihetetlenül jólesett neki, hogy Tibi a közelmúlt ellenére az első pillanattól kezdve mellette állt.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
7 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
7 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
7 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
7 órája