Portói hegy tornyosult Lyonban

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2004.04.08. 10:28
Címkék
A negyeddöntők egyetlen papírforma-továbbjutója az UEFA-kupa címvédője, az FC Porto csapata. Az első mérkőzésen szerzett kétgólos előnyük tudatában talán kevésbé érezték magukat páholyban, mint az odavágókat követően továbbjutási esélyesnek vélt, ám végül kieső társaik és a visszavágón sem bízva semmit a véletlenre, idegenben lőtt két góljukkal a saját kezükbe vették sorsuk irányítását. A Lyon ehhez pont megfelelő partnernek bizonyult&A két csapat edzője a következőképpen értékelte a látottakat.
Maniche csodálatos volt

Paul Le Guen (Olympique Lyon):
A Porto bebizonyította: remek, egységes, csodálatos csapatot alkotnak. Sok szerencsét kívánunk nekik a következő fordulóban. Minden kétséget kizáróan bebizonyították ellenünk a két meccsen, hogy egyértelműen jobbak nálunk. Azt hiszem, igazából már az első meccsen elvesztettük a továbbjutási esélyeinket, amikor pedig a visszavágón is gólt lőttek nekünk – már a mérkőzés hatodik percében –, hirtelen egy olyan hatalmas, megmászásra váró hegy tornyosult előttünk, amelyre képtelenség volt felmásznunk. Lenyűgöző élmény volt számunkra ez a BL-sorozat. Egy csodás utazáson vehettünk részt és bár tisztában voltunk azzal, hogy elég jók vagyunk ahhoz, hogy akár ilyen messzire is eljussunk, azt hiszem megleptünk pár embert azzal a futballal, amit játszottunk. Fiatal csapat vagyunk és sok a tanulnivalónk, de ettől függetlenül büszkék lehetünk magunkra. Biztos vagyok benne, hogy jövőre találkozhatnak majd velünk, mert újra itt leszünk!

José Mourinho (FC Porto):
Egy kattintás a képre és megtekintheti fotógalériánkat a két szerda BL-negyeddöntőről! (fotó: Reuters)
Egy kattintás a képre és megtekintheti fotógalériánkat a két szerda BL-negyeddöntőről! (fotó: Reuters)
Egy kattintás a képre és megtekintheti fotógalériánkat a két szerda BL-negyeddöntőről! (fotó: Reuters)
Elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel. Maniche ragyogó volt, van pár emberünk, aki képes meccseket eldönteni és ő bebizonyította, hogy egyike ezeknek a játékosainknak. Két szuper góljával egész ragyogó teljesítményt nyújtott. Jól ragaszkodtunk az elképzelésünkhöz, a taktikánkhoz és megszereztük azt a korai gólt, ami lényegében eldöntötte a továbbjutást. A Lyon lenyűgözött bennünket, jól harcoltak az első félidőben, de Mancihe második gólja befejezte a továbbjutásért folytatott versenyfutást. Úgy gondolom, hogy ez a győzelmünk bebizonyította, miénk Európa egyik legjobb csapata. Keményen dolgoztunk azért, hogy erre a szintre eljussunk és hiszem: mostantól kezdve majd mindenki a Portótól fél.

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Legfrissebb hírek

Iváncsik Mihály: 1986 életem legszebb éve volt a pályán

Kézilabda
10 perce

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
10 perce

Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három null!

Népsport
40 perce

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
43 perce

Heti légiósprogram: szombat kora délután Brighton–Liverpool

Légiósok
1 órája

Negyven évvel ezelőtt verte meg 3–0-ra Magyarország Brazíliát a Népstadionban

Magyar válogatott
1 órája

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik