Nehézsúlyban nehéz lesz

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2004.04.05. 21:48
Címkék
Két magyar dzsúdós már biztosan indulhat az athéni ötkarikás játékokon, de további négy súlycsoportban még él a magyar kvótaremény. Mint ismeretes: az olimpiai és világbajnok Kovács Antal (100 kg), illetve az Európa-bajnoki aranyérmes Ungvári Miklós (66) már korábban kiharcolta az olimpiai indulás jogát, mindketten az európai ranglista második helyén állnak súlycsoportjukban  Ungvári a hét végi grúziai viadalon bronzéremmel erősítette meg a helyét.
Jó esélylyel pályázik a kvalifikáció megszerzésére a junior világ- és Európa-bajnok Szabó Brigitta (57), de a ceglédi fiatalnak a május 13-án kezdődő bukaresti kontinensviadalon is figyelnie kell riválisaira, a hölgyeknél ugyanis súlycsoportonként csak öt-öt kvóta kiadó, ezekért pedig óriási a harc. Szabó már a kilencedik hellyel is megerősíthetné pozícióját, de elképzelhető, hogy csak ennél jobb eredmény lesz elegendő az olimpiához.Hasonló helyzetben van Braun Ákos (73) is, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy a paksi dzsúdós pillanatnyilag nem áll kvótát érő helyen, így Bukarestben mindenképpen javítania kell – az álom valóra váltásához szerencsés esetben a kilencedik hely is elég lehet az Eb-n. Nagyobbat kell dobni a nehézsúlyban, ahol Csizmadia Zoltánnak vagy Kosztolánczy Györgynek csupán a dobogós helyezés jelenti a továbbjutást, az érem viszont garantálná az athéni részvételt. Nyitott még a 81 kilogramm, ahol ugyanebben az esztendőben nem jeleskedtek a magyar versenyzők, ám a nagy tülekedés miatt még egy Eb-ötödik hely is kvótát hozhat.A többi súlycsoportban csak a csoda segíthet: az Európa-bajnoki cím a pontszámoktól függetlenül kvalifikációt jelent… ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
15 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
34 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
37 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
39 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
50 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
57 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
1 órája

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
2 órája