Június közepétől csak edz

2004.04.05. 21:58
Címkék
Vasárnap életében másodszor futott maratonit Rakonczai Beáta, és Párizsban 2:30:34 órával hatodikként ért célba. Egyéni csúcsát (2:29:54) nem sikerült megjavítania, helyezésével elégedett lehet.
Rakonczai remekelt Párizsban
Rakonczai remekelt Párizsban
Rakonczai remekelt Párizsban
Rakonczai remekelt Párizsban
Rakonczai remekelt Párizsban
Rakonczai remekelt Párizsban
– Szerettem volna még jobb időt futni – nyilatkozta hazaérkezése után Rakonczai –, de nem voltak jók a körülmények. Reggel kinéztem az ablakon, és azt gondoltam, ez nem lehet igaz. Nagy szél fújt, és szállingózott a hó. A rajt idején ugyan már sütött a nap, de a szél nem enyhült, és sohasem hátulról fújt. No, és a macskakövektől már féltávnál vérhólyagos volt a talpam.
– Pedig ismét bizonyította, hogy ott a helye az olimpián. Igaz, többen úgy vélték, Párizsban akár országos csúcsot is javíthat.
– Nehéz ilyet kijelenteni, ha valóban jó formában éreztem is magam. Jól sikerült a felkészülésem, februárban magaslati edzőtáborban voltam, igaz, az ötödik héten már örültem, hogy vége.
– Tanult valami újat?
– Talán gyorsabban kellett volna kezdenem.
– Athénra hogyan készül?
– Június közepéig versenyzem, maratonit persze már nem futok, majd két hónapon át csak az olimpiára edzek.
Legfrissebb hírek

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 perce

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
22 perce

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
54 perce

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
1 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
1 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
2 órája