Hollandia: A jövő nyert a jelen ellen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.04.04. 22:04
Címkék
Továbbra is nagy lendülettel tör a Bajnokok Ligája-indulást érő második helyre a Feyenoord.
A rotterdami gárda sorozatban negyedszer is kapott gól nélkül nyert a bajnokságban, és egy pont lemaradással követi a jelenleg még ezüstérmes pozícióban álló PSV-t. A piros-fehér-feketék legújabb áldozata a NAC Breda volt, amelynek kapuját egy leendő Feyenoord-játékos, Babos Gábor védte. "Az első félidő fantasztikus volt, csak be kellett volna rúgni a helyzeteinket. De azért vagyunk kiscsapat, mert az élgárdák ellen rendszerint kihagyjuk a lehetőségeinket. A Feyenoordnak pedig azért van még esélye a Bajnokok Ligájára is, mert élni tud a lehetőséggel, mint most, ellenünk a második félidőben – mondta a lefújás után az ezúttal csapatkapitányként is ténykedő Babos. – Hogy milyen volt a leendő csapatom ellen védeni? A melegítéskor úgy mentem ki a pályára, hogy ez egy lesz a harmincnégy bajnoki közül, de tagadhatatlan, ilyenkor tudat alatt ott van az emberben, hogy az új csapata ellen játszik. A NAC szurkolói normálisan viszonyultak hozzám, buzdítottak, a második félidőben pedig a Feyenoord-tábor is az én nevemet skandálta.."Pető Tamásnak nincs oka az örömre, ő sérülés miatt nem játszhatott, és ebben a szezonban már nem is futballozhat. "A héten műtét vár rám, ugyanaz a keresztszalagom sérült meg, amelyiket egyszer már megoperáltak – kesergett Pető. – Elkezdtem edzeni, aztán egy felugrásnál kiment a térdem. Nem fájt, de abbahagytam a gyakorlást, majd egy MRI-vizsgálaton kiderült a sérülés. Letaglózott a hír, megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. Ha új szalagot kell beültetni, akkor nem biztos, hogy még egyszer végig tudom csinálni a rehabilitációs időszakot…" ---- E ---- H
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
35 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
1 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
1 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
2 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
2 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik