Tart a csúszás

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.04.03. 22:02
Címkék
Újra nincs időpontja a LazioRoma bajnokinak. Mint ismeretes, a két hete vasárnap szurkolói rendbontás miatt a 47. percben félbeszakadt mérkőzést a szövetség és a profiliga döntése értelmében április 14-én délután 5-kor kellett volna teljes egészében újrajátszani, de szombaton Giuseppe Pisanu belügyminiszter azt mondta, hogy biztonsági okokból a végleges időpontot a rendőrségnek kell kijelölnie.
"Gianni De Gennaro országos rendőrfőnök határozza majd meg a találkozó időpontját" – jelentette ki Pisanu, aki korábban jelezte: rendkívül sérelmesnek tartja, hogy a 153 rendfenntartó megsebesülésével járó utcai harcok ellenére a szövetség meglehetősen enyhe ítélettel sújtotta a két egyesületet."Az újabb halasztással csak növelik a feszültséget, és azt az érzetet keltik, hogy a római közönség képtelen civilizáltan végigülni egy rangadót – jelentette ki Fabio Capello, a Roma edzője. – Továbbra is azt mondom, hogy jó döntés volt akkor félbeszakítani a mérkőzést, de nem értem, hogy miért a Roma kapta a súlyosabb büntetést, miközben a Lazio volt a vendéglátó."Végül pedig említsük meg, hogy a vasárnap megrendezendő 28. fordulóban mindhárom dobogós viszonylag tartalékosan lép majd pályára: a Modenába utazó Milanból Sevcsenko biztosan, Kaká, Cafú és Inzaghi valószínűleg hiányzik majd, az Inter otthonában fellépő Juventus a combizomhúzódással bajlódó Thuram és a derékfájása miatt pihenő Nedved nélkül áll ki, míg a Roma a Candella, Montella, Panucci trió nélkül utazott el Leccébe.Tv: a Sport1 20.15-től élőben közvetíti az Inter–Juventus rangadót
Legfrissebb hírek

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
3 perce

Kosznovszkyért emelték a tétet az angolok, de egy La Liga-csapat is beszállhat a licitbe

Labdarúgó NB I
15 perce

Kapus mellett átlövő is érkezhet a Löwenből a Veszprémbe

Kézilabda
19 perce

A Mezőkövesdnek adott igazat a Vutov-ügyben a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság

Labdarúgó NB I
24 perce

A szerbiai klub felbontotta a horvát kapus szerződését, mert részt vett a zágrábi koncerten

Kézilabda
32 perce

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
43 perce

Budapest ad otthont a Teqball Tour idei első állomásának

Egyéb egyéni
1 órája

Szombaton teljes hajózár lesz érvényben a Duna egy szakaszán – több százan úsznak majd a folyóban

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik