Marad a műhelytámogatás

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2004.04.02. 22:20
Címkék
A budapesti fedett pályás világbajnokságon jól szereplő országokban jelentős állami támogatás jut az atlétikára.
Ebben a sportágban biztos anyagi háttér nélkül szinte lehetetlen jelentős eredményt elérni, központi utánpótlás-fejlesztési program híján egyetlen nemzet sem rúghat labdába. Ezt ismerte fel öt évvel ezelőtt a sportminisztérium, és indította útjára a Nemzeti Atlétikai Programot (NAP). Az első évben 300 millió forint, azt követően 130 millió jutott a programra, és az utóbbi két évben tovább csökkent a költségvetés. A legutóbbi megszorító intézkedések következtében az idén csak 106.5 millió forintból gazdálkodhat Kollek Zoltán programigazgató."A korábbi hatvanmillió forint helyett az idén csak 7.6 millió jut események rendezésére, ezt háromféle versenyre kívánjuk elkölteni. A tizenegy–tizenkét éves gyerekek számára országos viadalt rendezünk, a megyei szövetségeknek száz-százezer forintot juttatunk azért, hogy tartsák meg ezek megyei megfelelőjét. Végül az utánpótlás-bizottság javaslatára segítséget nyújtunk ahhoz, hogy a serdülőversenyek feljutásos rendszerűek legyenek. A szakosztályok műhelytámogatása teljes egészében megmarad, 53.2 millió forintot fordítunk az utánpótlás fejlesztésére. Hangsúlyozni kell, hogy ezt a pénzt nem a szakosztályok működésére adjuk, hanem a minőség javítására" – mondta Kollek Zoltán.
Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
10 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
14 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
21 perce

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
22 perce

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
1 órája

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
1 órája

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
1 órája

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
2 órája