Elkészültek az emlékérmek

2004.03.29. 21:53
Címkék
Járay Zsigmond, a Jegybank elnöke hétfő délután Schmitt Pálnak, a MOB elnökének átnyújtotta az athéni olimpia tiszteletére készült emlékérem első példányát. Majd Mizsér Attila öttusázó és Csongrádi László kardvívó olimpiai aranyérmeseket, valamint Gécsek Tibor kalapácsvető Európa-bajnokot is meglepte egy-egy éremmel.Barátossy Györgyné ügyvezető igazgató asszony elmondta, hogy a Nemzeti Bank az 1980-ban kezdett hagyományokat kívánja folytatni az újabb érem kibocsátásával. Az 5000 forint névértékű ezüstérem tervezésére kiírt pályázatra számos munka érkezett. Végül a MOB egyetértésével Gáti Gábor szobrászművész művét tartották legjobbnak. Az ezüstérem egyik lapján az 5000 forintos értékjelzés nulláinak és a "forint" felirat O és R betűjének ötletes összekapcsolása, továbbá a babérág jelképezi az olimpiát. Az érme hátlapján pedig az olimpiai játékok egyik hagyományos sportágára utal a szorítóban küzdő ökölvívó. A 12 ezer példányban készített medálokat elsősorban külföl-dön értékesítik. De a szerdától megvásárolható érmek iránt bizonyára a hazai gyűjtők körében is nagy lesz az érdeklődés.Schmitt Pál köszönetet mondott az emlékérem kibocsátásáért, amivel tovább fokozódik az olimpiai hangulat. Járay Zsigmond pedig bejelentette, hogy az éremből ezer példányt a MOB-nak adományoznak, amellyel a felkészüléshez kívánnak hozzájárulni.
Legfrissebb hírek

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
10 perce

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
57 perce

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
1 órája

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
2 órája

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
9 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
9 órája