Már a Tourra gyakorolnak

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2004.03.28. 22:26
Címkék
Vasárnap két szakaszt is rendeztek a Critérium Internacional versenyén, sajnos Bodrogi László reményei egy jó összetett helyezésre már az elsőn elúsztak: a Quick Step-Davitamon magyar légiósa négy és fél perces hátránynyal az 55. helyen ért célba.
A délutáni időfutam során Bodrogi jól teljesített, a rendkívül szoros versenyben 18 másodperces hátránnyal a 22. helyen zárt, de az összetettben így sem tudott javítani – a francia viadalon az első 50 kapott világranglistapontot.A győzelmet mindkét vasárnapi szakaszon – s így a végelszámolásnál is – a német Jens Voigt szerezte meg, de az ötszörös Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrong is kitett magáért, a harmadik helyen zárta a kétnapos viadalt.Bodrogiék a versenyt követően nem utaztak haza, hiszen a Quick Step Tour de France-ra készülő együttese hétfőn megismerkedik az idei Francia körverseny csapatidőfutamának pályájával. A Cambrai és Arras közötti szakaszon a Virenque, Dufaux, Bodrogi, Horillo, Mercado, Sinkewitz, Van Goolen összeállítású csapat gyakorol majd, reméljük, a névsorból júliusban sem hiányzik majd a magyar kerekes…Critérium Internacional (2.1-es kategória, Franciaország)
2. szakasz, Les Vieilles Forges–Monthermé (98.5 km):
2. szakasz, Les Vieilles Forges–Monthermé (98.5 km):
1. Jens Voigt (német, CSC) 2:32:19, 2. Schleck (luxemburgi, CSC) azonos idővel, 3. Moncoutie (francia, Cofidis) a. i., …55. Bodrogi László (magyar, Quick Step-Davitamon) 4:27 p h. 3. szakasz, egyéni időfutam, Charleville–Mézieres (8.3 km): 1. Jens Voigt 10:12, 2. Gutierrez (spanyol, Banesto) a. i., 3. Millar (brit) 1 mp h., 4. Armstrong (amerikai, US Postal) 3 mp h., …22. Bodrogi 18 mp h. A végeredmény: 1. Jens Voigt 7:40:43, 2. Gutierrez 12 mp h., 3. Armstrong 14 mp h., …55. Bodrogi
4:46 p h.

44. Brabant nyíl (1.2-es kategória, Belgium)
A végeredmény:
1. Luca Paolini (olasz, Quick Step-Davitamon) 4:36:07, 2. Boogerd (holland, Rabobank) a. i., 3. Sijmens (belga, Colnago) a. i.

4. Settimana Coppi e Bartali (2.3-as kategória, Olaszország)
5. szakasz, Castellarano–Sassuolo (170.3 km):
1. Ruggero Marzoli (olasz, Acqua e Sapone) 4:21:24, 2. Figueras (olasz, Panaria) a. i., 3. Illiano (olasz, Colombia-Selle Italia) a. i. A végeredmény: 1. Giuliano Figueras 21:09:36, 2. Celestino (olasz, Saeco) 1 mp h., 3. Scarponi (olasz, Domina-Vacanze) a. i.

Női országúti Világkupa, 3. futam, Castilla y Leon (Spanyolország, 121.2 km)
A végeredmény:
1. Angela Brotka (német) 3:09:44, 2. Wood (ausztrál) a. i., 3. Melchers (holland) a. i.
Legfrissebb hírek

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
2 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
7 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
13 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
17 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
41 perce

Női Eurokupa: negyedóra játék után öt góllal vezetnek ellenünk a norvégok

Kézilabda
41 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
52 perce

Russell magabiztosan vezet Piastri és a Red Bullok előtt – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 órája