Szétszedik a farkasfalkát

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.26. 21:45
Címkék
A szövetség elnöke és három munkatársa ellen a római ügyészség indított nyomozást, mert azzal gyanúsítják őket, hogy hivatali hatalmukkal visszaélve elfogadták olyan csapatok nevezését is a profibajnokságokba, amelyeknek nem volt rendben a mérlegük.
Tabella, fordulóról fordulóra

Csütörtök este ért véget a 2–1-es hazai győzelmet hozó Bologna–Lazio bajnoki mérkőzés, amelyet azért kellett most megrendezni, mert az eredetileg kiírt március 7-i időpontban vastag hóréteg borította a Stadio Dall’Ara gyepszőnyegét. A meccs esélyese a csaknem legjobb összeállításában pályára lépő Lazio volt, ám a rendkívül tartalékos piros-kékek – némi játékvezetői segédlettel – otthon tartották a három pontot, Giuseppe Signori (a Lazio egykori, a Bologna mostani csatára) megszerezte 188. A-ligás gólját.
Pénteken már nem a Lazio veresége, hanem Franco Carraro "ügye" volt az érdeklődés középpontjában. A szövetség elnöke és három munkatársa ellen a római ügyészség indított nyomozást, mert azzal gyanúsítják őket, hogy hivatali hatalmukkal visszaélve elfogadták olyan csapatok nevezését is a profibajnokságokba, amelyeknek nem volt rendben a mérlegük. "Életemben számtalanszor megvádoltak már különböző bűncselekményekkel, de mindig felmentettek, és ez most is így lesz" – nyilatkozta Carraro.
Az egyik ilyen klub a Roma, amely pénteken kénytelen volt bevallani, hogy az eredeti terveivel szemben képtelen bankgaranciát kapni. A hír hallatára a tőzsdén a Roma-részvények (egyébként sem szárnyaló) árfolyama csaknem 25 százalékot esett, ezért fel is függesztették a kereskedésüket. (A Lazio papírjait már korábban felfüggesztették.)
Szintén a Romával kapcsolatos hír, hogy elképzelhető, a vetélytársak a nyáron alaposan szétkapják a "farkasokat". A Chelsea állítólag 20 millió eurót ajánlott Samuelért, 25 milliót Emersonért és 35 milliót Tottiért, akit a Real Madrid és az Inter is szívesen látna. Zebina a hírek szerint már csak egy lépésre van a Milantól, amelynek a Lazio Stamot adná el, és távozhat a kékektől Corradi és Fiore is – mindkettő a Tottenhamhez.
Érdekes ellentmondás, hogy a Forbes című amerikai magazin szerint a Roma és a Lazio is ott van a földkerekség 20 leggazdagabb klubja között.

A-liga
Korábbról elhalasztott mérkőzésen:
Bologna–Lazio 2–1 (Signori 34., Amoroso 65., ill. Fiore 38.). Szombaton nem rendeznek mérkőzést a Serie A-ban, a 27. forduló valamennyi összecsapására vasárnap 15-kor kerül sor.
Legfrissebb hírek

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 perce

Első német klubként nyitott akadémiát Brazíliában a Leverkusen

Minden más foci
9 perce

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
23 perce

Kosznovszkyért emelték a tétet az angolok, de egy La Liga-csapat is beszállhat a licitbe

Labdarúgó NB I
35 perce

Kapus mellett átlövő is érkezhet a Löwenből a Veszprémbe

Kézilabda
40 perce

A Mezőkövesdnek adott igazat a Vutov-ügyben a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság

Labdarúgó NB I
44 perce

A szerbiai klub felbontotta a horvát kapus szerződését, mert részt vett a zágrábi koncerten

Kézilabda
52 perce

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik