Remekelt a Hajdú-Gabona

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
2004.03.26. 22:14
Címkék
A szakemberek szerint az utóbbi évek legszínvonalasabb csapatbajnoki döntőjében diadalmaskodtak a debreceniek: zsinórban nyolcadszor, összességében tizenharmadszor akasztották az aranyérmeket a hajdúságiak nyakába.
Minden amellett szólt, hogy megvédi címét a Hajdú Gabona-DTC-DSI, a korábbi egyéni eredmények, az első, fővárosi meccsen elért 5:4-es győzelem, no meg a hazai pálya előnye. Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban mégis egy "krimi" forgatókönyvét vázolta fel. Négy és fél órányi izzasztó csata után aztán jöhetett a kiérdemelt hazai pezsgőfürdő (5:4). Károlyi Ákos már jó előre előkészítette a palackot, hogy lelocsolhassa játékostársait, de a nemes nedűből Mátyus Tibor edző ruhájára is jutott. Az ünneplésből ezúttal kimaradt a másik tréner, Borbély Sándor, aki igazoltan volt távol: tanítványait kísérte el a 15 évesek magyar bajnokságára, Pápára, s ha már elutaztak, nem tértek haza üres kézzel, egy arannyal, és egy ezüsttel gazdagították az utánpótláskorúak éremtermését."Bevallom, nagyon izgultam a távolban, a döntő ütközetet szinte végigközvetítették nekem mobiltelefonról az itthoniak" – mondta a szakember.A Hajdú Gabona-DTC-DSI bajnokcsapatának tagjai: Bánhidi Richárd, Cséti Viktor. Csiszér Levente, Czifra Zsuzsa, Fórián Csilla, Kapitány Péter, Kaposi Attila, Karácsony Kinga, Károlyi Ákos, Kovács Zsófia, Kovács Zsuzsa, Tóth Henrik, Varga Ákos és Varga Orsolya. Edzők: Borbély Sándor és Mátyus Tibor.
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
27 perce

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
28 perce

Tóth Richárd kis híján ismét dobogóra állhatott az autókrossz Európa-bajnokság nyirádi futamán

Egyéb autó-motor
37 perce

Női NB I: ikszelt egymással az Astra és a Szeged

Labdarúgó NB I
53 perce

Papp László 100-emlékév: látványos flashmob a Hősök terén – videó

Ökölvívás
57 perce

Birkózás: László döntős, Toplak vigaszágas az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vízilabda: győzelemmel kezdték a vb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
1 órája

Ötgólos thrillert vitt a pályára a Szentlőrinc és a Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája