A debütánsok vitték a prímet a Celticnél

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2004.03.26. 10:01
Címkék
Nem szűkölködött érdekességekben a március 25-ei UEFA-kupa-forduló, hiszen több sztárklub elvérzett a nyolcaddöntőben.
Az egyik legnagyobb meglepetést mindenképpen a bajnokságban az utóbbi három hónapban szinte szárnyaló Barcelona kiesése okozta, bár azt a katalán városban is tudták, hogy a Celtic együttese (amely nem mellékesen a legutóbbi UEFA-kupa-kiírás ezüstérmese) nagyon jó csapat, hiszen idén is toronymagasan vezeti a skót Premier Legaue-et, most már csak csodával határos módon vesztheti el a bajnoki címet.A skótok nem is cáfoltak rá a várakozásokra, hiszen Glasgowban is egy jó meccset vívtak a Barcelonával, amelyre inkább a kiállítások voltak a jellemzőek (Wolfgang Stark német játékvezető a szünetben dulakodásért kiállította a hazaiak kapusát, Douglast, illetve a vendégek középpályását, Mottát, valamint levonulási parancsot kapott a második félidőben Saviola is), de az angol középpályás, Thompson 59. percben szerzett góljával minimális sikert értek el.Nagy szó volt, hogy nem kaptak gólt, ám mindenki úgy gondolta, hogy a Nou Campban ez nem így fog történni.Feljebb már említettük a kiállításokat, emiatt is nagyon féltek a skótok, hiszen Douglas egy remek képességű kapus, nem véletlenül a skótok első számú cerberusa, ráadásul sárga lapok miatt nélkülözniük kellett még a védelem talán legkeményebb tagját, a guineai Dianbobo Baldét, valamint a svéd védő, Johan Mjällby sem léphetett pályára.
O’Neill nem esett kétségbe, hanem (igaz, nagyrészt kényszerből) bizalmat szavazott két olyan játékosnak, mint a kapus David Marshall és a középső védő John Kennedy. A két fiatal labdarúgó teljességgel ismeretlen volt a nemzetközi porondon, ami nem is csoda, hiszen mindketten debütáló meccsüket játszották az UEFA-kupában. És láss csodát: a két "zöldfülű" abszolút nem ijedt meg olyan neves játékosoktól, mint Ronaldinho (felső képünkön), vagy éppen Luis Enrique, hanem bizonyítási vágytól hajtva talán legjobb teljesítményüket nyújtották a Celtic színeiben. Marshall egész egyszerűen kivédte Cocuék szemét, a barcelonai mérkőzést szinte egyedül hozta csapatának, ugyanis számos nagyon veszélyes esetben hárított bravúrral, míg Kennedy is minden tőle telhetőt megtett.
A Celtic taktikája abban az esetben is bejött, hogy megpróbálták kihúzni a katalánok méregfogát, amit ebben az esetben Ronaldinhónak hívtak. O’Neill érdekes taktikai húzást alkalmozott, hiszen a francia Didier Agathe-ot állította a brazil klasszisra, és a gall játékos minden várakozást felülmúlóan teljesítette a feladatot (pedig ez nem igazán az ő posztja, hiszen ő általában a középpálya jobb oldalán lát el támadó feladatokat). A skótok a következő fordulóban újra visszatérhetnek Spanyolországba, mivel a negyeddöntőben az olasz Romát búcsúztató Villarreal ellen kell bizonyítaniuk. Bár ez látszatra könnyebb falatnak tűnik, mint a Barcelona, azért egy olyan csapat ellen nyerni, ahol Sonny Anderson, José Mari, valamint Juán Roman Riquelme futballozik, egyáltalán nem ígérkezik sétagaloppnak.

Természetesen a mérkőzés után az edzők is értékelték a találkozót, illetve a két meccset együtt. Frank Rijkaard (alsó képünkön), a Barcelona holland vezetőedzője nem is titkolta csalódottságát a meccs után, mert mint elmondta, az UEFA -kupát mindenképpen meg akarta szerezni a katalán sztáregylet. Mindazonáltal leszögezte, hogy nem hibáztatja a csapatot, mivel játékosai mindent megtettek a pályán, amit ő kért, betartották a taktikai utasításokat. A két jó csapat jó meccset produkált, ám a Celtic jobban tudta játszani a játékát, ami ezen az estén a védekezésen alapult. Mindezek mellett gratulált a Celticnek a továbbjutáshoz, ám elmondta, hogy máskor ha hetven százalékban birtokolja a csapata a labdát egy meccsen, akkor ez tíz esetben nyolcszor elég a győzelemhez.

A vendég Celtic csapatának észak-ír menedzsere, Martin O’Neill természetesen jóval boldogabban fogalmazott a találkozó után, hiszen amiért valójában idejöttek a Nou Campba, azt teljesítették: továbbjutottak. A vezető kifejtette, hogy ezt a döntetlent ő a többi nagy siker elé helyezi, viszont azt sem gondolta volna, hogy az első meccsen elért 1–0-s győzelem bármire elég lesz.

Ez történt a meccsen:
Kellett a Marshall-segély

Az UEFA-kupáról bővebben:
UEFA-kupa 2004-2005
Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
20 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
24 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
46 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik