Senol Günest elküldték

2004.03.22. 22:03
Címkék
Nemcsak a Galatasaraynál, a török válogatottnál is változást hozott a hétfő: felbontották Senol Günes szövetségi kapitány szerződését.
A megállapodás eredetileg július 13-án járt volna le, de Haluk Ülüsoy, a szövetség elnöke közölte, a vezető testület úgy döntött, azonnali hatállyal megválnak a nemzeti csapattal a 2002-es világbajnokságon bronzérmet szerző szakembertől. Günes legnagyobb hibája az volt, hogy a válogatottal Lettország ellen elbukott az Európa-bajnokság selejtezőjének rájátszásában."A kétezer-hatos világbajnokságon mindenképpen szeretnénk szerepelni, mert az ott élő török lakosság miatt nekünk az a második otthonunk Európában" – mondta Ülüsoy. A bejelentést is magába foglaló sajtótájékoztatón Günes teljes értetlenségének adott hangot. "Váratlanul ért a döntés, mert úgy érzem, nem okoztam csalódást a válogatott élén" – állítja Günes. A szövetség illetékesei állítólag a török bajnokság egyik csapatának edzőjét szeretnék a válogatott élén látni, míg német lapértesülések szerint a jelenleg a skót nemzeti tizenegyet irányító Berti Vogts az egyik fő esélyes a posztra.A játékosként a Trabzonspor színeiben hat bajnoki címet szerző Günes 2000 augusztusában lett szövetségi kapitány, de mivel edzőként szinte az ismeretlenből emelkedett a posztra, nehezen fogadták el az emberek. Ám a 2002-es világbajnoki szereplés és a tavalyi Konföderációs Kupán szerzett újabb bronzérem elismerést szerzett számára.
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
6 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
6 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
7 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
7 órája