Tovább menetel a Milan

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.03.20. 22:32
Címkék
Az Milan-Parma ütközet a játék színvonalában és a gólok számában is felülmúlta (valljuk be, egyikben sem volt nehéz&) a "zebraderbit". A meccs meg nem adott parmai góllal, majd hatalmas Barone-kapufával indult, hogy aztán hazai góllal folyatódjon.
Tabella, fordulóról fordulóra

Szombaton két találkozóval kezdődött meg a 26. forduló, az Udinese–Juventus és a Milan–Parma rangadóval.
Udinében mind a két gárda meglehetősen tartalékos összeállításban kezdett, a hazai csapatból Sensini, Pieri és Pierini, a vendégek soraiból pedig Del Piero, Zambrotta és Miccoli hiányzott, igaz, a torinói csapatban már ott volt a sérüléséből felépülő Trezeguet és Maresca is. (Az aranylabdás Nedved ezúttal nem irányítót, hanem hátravont éket játszott.)
Az első félidőben a Juventus támadott többet, de csatárainak nem sikerült bevenniük De Sanctis kapuját. A legnagyobb helyzetet Nedved hagyta ki, aki Ferrara beadását, majd Pessotto labdáját követően fejelhetett, de a labda elkerülte a hazai kaput.
A második játékrészben az Udinese átvette az irányítást, mezőnyfölénybe került, ám Buffonnak egyetlen bravúrt sem kellett bemutatnia ahhoz, hogy megóvja kapuját a góltól. A találkozó így 0–0-ra végződött, ami egyben azt jelenti, hogy a Juve három vereség után újra pontot szerzett egy tétmeccsen.
Az esti ütközet a játék színvonalában és a gólok számában is felülmúlta (valljuk be, egyikben sem volt nehéz…) a "zebraderbit". A meccs meg nem adott parmai góllal, majd hatalmas Barone-kapufával indult, hogy aztán hazai góllal folyatódjon. A 33. percben Pancaro középre nyeste a labdát, Tomassonnak pedig hat méterről nem jelentett gondot a kapu bal oldalába bólintania.
A dán annyira belejött a góllövésbe, hogy a második félidő elején Kaká passzát is a hálóba helyezte. Sőt, később még egy gólpasszt is adott, ha úgy tetszik, rúgatott egyet Sevcsenkóval… A meccs utolsó értékelhető mozzanata Gilardino szépítő találata volt, de hazai részről ez akkor már bőven belefért.

Tv: a Sport1 vasárnap 14.45-től az Ancona–Inter, 20.15-től a Lazio–Roma mérkőzést közvetíti élőben
Legfrissebb hírek

Ismét Kőrössy Krisztián a Magyar Síszövetség elnöke

Téli sportok
16 perce

Férfi kosárlabda vb-selejtező - Okorn kapitány keretet hirdetett a júliusi mérkőzésekre

Kosárlabda
27 perce

Roland Garros: Szvitolinával csap össze Bondár Anna; svájci ellenfél vár Udvardy Pannára

Tenisz
27 perce

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Labdarúgó NB II
31 perce

MotoGP: Álex Márquez az Olasz és a Magyar Nagydíjat is kihagyja

Egyéb autó-motor
54 perce

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
1 órája

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
1 órája

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik