Róma és Rotterdam következik

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.03.18. 21:53
Címkék
Szusszanásnyi időt sem kapnak a cselgáncsozók: az olimpiai kvalifikációs küzdelem a hét végén a férfiaknak Rotterdamban, a nőknek pedig Rómában folytatódik. Hollandiába öt magyar dzsúdós utazik, köztük az Európa-bajnok Ungvári Miklós.
A Kecskeméti JC 66 kilós versenyzőjének térdét a Hungária-kupa előtt megoperálták, ám az elmúlt hét végén Prágában már szőnyegre léphetett. Akkor Ungvári egy győzelemmel és egy vereséggel búcsúzott, számára Rotterdamban sem az éremszerzés, inkább a formába lendülés a cél, a kvalifikáció alapját képező európai rangsorban ugyanis előkelő, nagy valószínűséggel kvótát érő helyen áll.Braun Ákos (Paksi Atomerőmű SE) számára már nagyobb a tét, a 73 kilogrammos dzsúdós a ranglistán a kilenc kvótaszerző hely közül a nyolcadikat birtokolja, neki újabb pontokat kellene gyűjtenie ahhoz, hogy helyzetét stabilizálja.Hosszabb kihagyás után tér vissza a 81 kilós Gera Csaba (Honvéd-Kipszer), aki a Hungária-kupa előtt megbetegedett, de újra kísérletet tehet a pontszerzésre. A nehézsúlyban két magyar is indul: a Prágában hetedik Csizmadia Zoltán (Honvéd-Kipszer) mellett korábbi klubtársa, az universiade-győztes Kosztolánczy György (Miskolci VSC) is lehetőséget kap.Az olasz fővárosban négy magyar dzsúdós szerepel a hét végén, jó hír, hogy újra a csapattal tarthat a junior világ- és Európa-bajnok Szabó Brigitta (57, CVSE-Geosaurus), aki jó eséllyel pályázik az athéni indulásra. A római A-kategóriás Világkupa-viadalon tatamira lép majd Perge Ilona (48, Kecskeméti JC), Baczkó Bernadett (57, UTE) és Bejczi Zsuzsanna (63, Koroncó-Tutti) is.
Legfrissebb hírek

Serie A: az Udinese otthon kapott ki az utolsó helyezett Monzától

Olasz labdarúgás
1 perce

Öttusa-vk: Bauer a hetedik, Gáll a kilencedik helyen végzett a döntőben

Egyéb egyéni
20 perce

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
29 perce

NB I: Zalaegerszeg–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

A Z generáció és a sport – az ELTE egyetemi docense járt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
1 órája

Bartucz László a német élvonalba igazolhat

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
2 órája

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik