City-siker a manchesteri derbin

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.03.14. 23:13
Címkék
Kiesés a Bajnokok Ligájából, súlyos vereség a Citytől  lehet még ennél rosszabb?
Ezen gondolkodhat most Sir Alex Ferguson, miután a Manchester United a városi rangadón háromgólos vereséget szenvedett a Citytől. Hamar előnybe került a City, a gólgyártást Robbie Fowler kezdte, s bár Paul Scholes szépítő gólja visszahozta a reményt a "vörös ördögöknek", a második félidőben kiütötte helyi riválisát a City, először győzve le új stadionjában, a City of Manchesterben a Unitedet. Így a bajnoki cím megszerzésére sem maradt sok esélye a vendégeknek: jelenleg csak harmadikak, az Arsenal mögött 12 ponttal lemaradva. (Részben az MU-hoz kapcsolódó hír, hogy határozottan cáfolta a Chelsea-hez igazolását David Beckham, a klub egykori, s a Real Madrid jelenlegi középpályása.)Nem sokáig örülhettek a Liverpool szurkolói a nagy rivális vereségének, ugyanis saját együttesük is kikapott a játéknap zárómérkőzésén. A Southampton meglepetésre simán nyert, s Michael Owen a 73. percben büntetőt is hibázott, így a szépítés sem jött össze. Az egyik legbosszantóbb módon, utolsó percekben kapott öngóllal szenvedett vereséget a Newcastle Londonban, a Tottenham vendégeként, míg az Aston Villa négyet rúgott idegenben az utolsó előtti Wolverhamptonnak.Eredmények, tabella
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 perce

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
10 perce

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
45 perce

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
46 perce

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
53 perce

Milánó–Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
54 perce

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
56 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik