Cipriani bosszút állt

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.13. 21:38
Címkék
Szombat délután a SampdoriaBologna összecsapással kezdődött meg az olasz bajnokság 25. fordulója, az a játéknap, amely vasárnap este az egész tavaszi idény egyik legfontosabb mérkőzésével, a JuventusMilan rangadóval zárul majd.
Tabella, fordulóról fordulóra

A genovai bajnoki gyors gólváltáltással kezdődött, hiszen Volpi 11-esből szerzett találatára Signori szinte azonnal válaszolt. A következő gólt a hazaiak szerezték: a 28. percben Aimo Diana lőtt a kapuba, miután Cipriani próbákozását Pagliuca még hárította, ám a lepattanóra a Samp középpályása mozdult a leggyorsabban.
A második félidő első perceiben Diana feladóként jeleskedett, a gólt pedig Cipriani szerezte, aki így igen sok borsot tört az őt anno könnyű szívvel elengedő bolognai klubvezetők orra alá, hiszen az egykori piros-kék játékos mindhárom hazai találatban benne volt (a 11-esnél is főszereplője volt az akciónak), ugyanakkor a gólja után a szokásoknak megfelelően nem ünnepelte magát.
A hajrában Nervo szerzett (lesgyanús) találatot, így izgalmassá vált a finis, ám a Samp végül megnyerte a mérkőzést, így pontszámban utolérte az Intert.
Két edzői nyilatkozat a vasárnap esti Juve–Milan rangadó előtt: Marcello Lippi (Juventus): "Sok a hiányzónk, és kiestünk a BL-ből is, de így legalább több energiánk marad a bajnokságra. Ha nem hibázunk, legyőzhetjük a listavezetőt, és újra nyílttá tehetjük a bajnokságot." Carlo Ancelotti (Milan): "Nyerni megyünk Torinóba, és ha úgy játszunk, ahogyan Rómában a Lazio ellen, akkor győzünk is."

Tv: a Sport1 vasárnap 20.15-től élőben közvetíti a Juventus– Milan rangadót

B-liga
32. forduló péntek esti mérkőzések:
AlbinoLeffe–Genoa 0–0, Fiorentina–Palermo 2–1 (Di Livio 34., Vrizasz 92., il. Toni 20.). A többi találkozót vasárnap, illetve hétfőn játsszák.
Legfrissebb hírek

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 perce

Első német klubként nyitott akadémiát Brazíliában a Leverkusen

Minden más foci
13 perce

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
27 perce

Kosznovszkyért emelték a tétet az angolok, de egy La Liga-csapat is beszállhat a licitbe

Labdarúgó NB I
39 perce

Kapus mellett átlövő is érkezhet a Löwenből a Veszprémbe

Kézilabda
44 perce

A Mezőkövesdnek adott igazat a Vutov-ügyben a Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság

Labdarúgó NB I
48 perce

A szerbiai klub felbontotta a horvát kapus szerződését, mert részt vett a zágrábi koncerten

Kézilabda
57 perce

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik