Bővült a kijevi légió

J. L.J. L.
2004.03.13. 21:38
Címkék
Bár az Ukrán Kupa elődöntőinek egy hete lebonyolított első mérkőzésein már Dnipropetrovszkban és Odesszában is tétmérkőzésen szurkolhattak kedvenceiknek a hosszú téli pihenő alatt a futballra igencsak kiéhező hívek, az igazi idénynyitóra, az első tavaszi fordulóra március 14-én kerül sor.
A legjobbak versengésében – mint már évek óta megszokássá vált – ezúttal is Dinamo, Sahtar párharc várható az aranyéremért. A két gárda versengésébe legfeljebb az UEFA-kupából a tavasszal kieső Dnipro szólhat bele, s hogy a többi ukrán csapattól eltérően a légiósokat egyáltalán nem foglalkoztató dnipropetrovszkiak még nem mondtak le a dobogó tetejéről. Ennek ékes bizonyítéka volt a kupaelődöntő első összecsapása, amelyen a 2–0-s Dnipro-siker inkább a Dinamo számára volt hízelgő.A téli szünet alatt az élcsapatok tovább erősödtek. A listavezető Sahtar leigazolta a román válogatott Stoicant és Marikát, valamint a szerb-montenegrói válogatott egyik erősségét, Duljajt, míg az őszi csapatból legfeljebb a német Wolfsburghoz távozó Lalatovics hiányozhat Bernd Schuster vezetőedzőnek. A tízszeres ukrán bajnok Dinamo litván, lett, fehérorosz, horvát, grúz és brazil válogatott (!) játékosokkal erősített. Cesnauskis, Verpakovskis, Kornyilenko, Glavina, Amiszulasvili és Kléber megszerzése mellett Olekszij Mihajlicsenko csapatából csupán Melascsenko távozott a Dnipróba, valamint az ősszel rendre mellőzött Bodnár Lászlónak adtak egy esélyt, hogy kipróbálhassa magát az Arszenal Kijevben.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
1 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
1 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
3 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
4 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik