Del Piero gyorsan gyógyul

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.11. 21:12
Címkék
Az első jelentésekben szereplő 50 napnál rövidebb idő alatt is felépülhet vádlihúzódásából Alessandro Del Piero, a Juventus és az olasz válogatott csatára.
Del Piero egy hónap múlva talán játszhat
Del Piero egy hónap múlva talán játszhat
Del Piero egy hónap múlva talán játszhat
Del Piero egy hónap múlva talán játszhat
Del Piero egy hónap múlva talán játszhat
Del Piero egy hónap múlva talán játszhat
Az egyik torinói klinikán csütörtökön elvégzett vizsgálat alapján elképzelhető, hogy Alexnek mindössze négy-öt hetet kell kihagynia, azaz szinte biztosra vehető, hogy a bajnokság hajrájában visszatérhet a csapatba, és nem kell kihagynia a portugáliai Európa-bajnokságot sem.
A Milan elleni hét végi rangadót azonban csak a lelátóról nézheti végig, akárcsak a vállsérüléssel bajlódó Trezeguet. Lippi mester ráadásul a tartalékcsatárok közül sem mindenkire számíthat, hiszen Miccoli is kisebb vádlihúzódással bajlódik, bár elképzelhető, hogy ő pályára léphet a piros-feketék ellen.
A vasárnap esti csúcstalálkozó kapcsán megszólalt Gianni Rivera, a Milan egykori legendás 10-ese, minden idők egyik legjobb olasz futballistája is: "Nem vagyok benne biztos, hogy a Milan simán megnyeri majd a rangadót, mert a futballban sohasem lehet előre tudni egy ilyen meccs végeredményét. A Juventusban sok a sérült, de ez a csapat ilyenkor még veszélyesebb, ráadásul kiesett a BL-ből, azaz most már minden erejét a bajnokságra összpontosíthatja. Arról nem beszélve, hogy a Roma is veszélyesen közel van még a Milanhoz."
A Milannal kapcsolatos friss átigazolási pletyka, hogy a piros-feketék versenybe szálltak egykori játékosukért, Fabio Cudiciniért, a Chelsea kapusáért, akit a nyáron 7.5 millió euróért elengednek a londoniak. Állítólag az Inter is szeretné megvenni Cudicinit, mert Toldót a klubvezetés a sorozatos hibái miatt a Lazióhoz vagy a Parmához akarja "száműzni".
Legfrissebb hírek

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztök a svédeket

Röplabda
23 perce

Hová lett René Higuita?

Minden más foci
31 perce

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
45 perce

Mészáros Zalán a paksiakkal elért hatoslottó-nyereményről is beszélt a Nemzeti Sportrádiónak

Kosárlabda
49 perce

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
59 perce

Strandkézilabda Eb: női válogatottunk bejutott a középdöntőbe

Kézilabda
1 órája

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
1 órája

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik