Matthäus vágya az Inter

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.03. 23:01
Címkék
"Az az álmom, hogy Olaszországban edzősködjek, és miután egykori csapatom, az Inter még mindig rendkívül kedves a szívemnek, a legszívesebben a kék-feketék trénere lennék"  jelentette ki szerdán Lothar Matthäus a Radio 24 nevű olasz rádiónak.
– Számomra óriási megtiszteltetés lenne, ha egyszer leülhetnék arra a kispadra, hiszen az Inter a világ öt leghíresebb csapata közé tartozik."A magyar válogatott német szövetségi kapitánya (aki egykor négy idényt töltött a milánói csapatban) azt is elmondta, hogy jól érzi magát a jelenlegi helyén, és minden erejével azon dolgozik, hogy a magyar csapatot kijuttassa a 2006-os világbajnokságra.Matthäus az Internazionale jelenlegi helyzetét elemezve elmondta: "Nem értem a krízis okait, hiszen a keret elég erősnek tűnik, a szurkolók lelkesek, mégsem megy a csapatnak."Részben az Interrel kapcsolatos hír, hogy a FIFA szerdán ismét felszólította a Real Madridot: 30 napon belül fizesse ki a milánói egyesületnek a Ronaldo vételárából hátralévő összeget, valamint öt százalék késedelmi kamatot."Megvan" Pavel Nedved! Mint ismeretes, kedden senki sem tudta, hogy hol van a Juventus aranylabdás középpályása, de szerdára megoldódott a rejtély: a cseh futballista monte-carlói házában pihent, bár – mint mondta – a megszokott kétórás "testmozgásról" ezúttal sem mondott le.
Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
1 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
1 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
1 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
2 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik