Budapesten lesz az EU-bajnokság

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.03.03. 22:23
Címkék
Budapest biztosan lekörözi La Corunát. Tavaly a spanyol városban rendezték meg a súlyemelő Európai Unió-bajnokságot, s mindössze hat ország versenyzői vettek részt a viadalon, hozzátéve, hogy a csatlakozó országok közül csak Magyarország kapott meghívást rá.
Az idén Szlovákia és Lengyelország is képviselteti magát a május elsején taggá váló nemzetek közül a viadalon, amelynek március 10. és 12. között a budapesti Nemzeti Sportcsarnok ad otthont. A magyar Súlyemelő-szövetség szervezéssel megbízott főtitkára, Mercsényi Gyula elmondta, hogy 13 ország mintegy 120 sportolóját várják a 23 éven alattiaknak életre hívott EU-bajnokságra, amelyen több nagy név is feltűnik. A hölgyeknél az Európa-bajnok spanyol Gema Peris (48 kg), az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok lengyel Agata Wrobel (+75), valamint honfitársa, a junior világ- és Európa-bajnoki aranyérmes Marcin Dolega (105) is jelezte részvételét, csakúgy, mint két kínai szakember, akik mint megfigyelők érkeznek a magyar fővárosba. A mieink közül indul a tavalyi vancouveri vb-n bizalmat kapott Baranyai János (77), Nagy Nikoletta (63) és Nagy Szilvia (63), de ott lesz Ádám Róbert (56), Cser Norbert (85), Vaspöri Gábor (94), Vatai Viktor (105) is. A magyar fiataloknak azért lesz fontos az EU-bajnokság, mert produkciójuk befolyásolhatja Imrő Dezső szövetségi kapitányt, mielőtt kihirdeti az áprilisi kontinensviadalra utazó csapatot.
Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
4 perce

A PSG BL-döntős kedzőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
12 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
18 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
20 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
28 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
36 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
42 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
1 órája