Kokas: búcsú a válogatottól

– Elárulja, hogy miért épp most határozott így?
– Nagyon egyszerű a magyarázata, úgy éreztem, végleg kihunyt a belső tűz. Nincs emögött semmi különös, nem vesztem össze senkivel, nem sértettek meg vagy ilyesmi. Csupán annyi történt, hogy már munkának éreztem az evezést, amelyet eredetileg egy remek hobbinak tartottam – mondja Kokas Gergely.
– Tehát ne keressen senki összefüggést a tavalyi gyengébb vébészereplés és a búcsú között?
– Nem tagadom, szeptemberben is megfordult már a fejemben, hogy abbahagyom, de a szívem akkor még vitt tovább. Most viszont igyekeztem objektíven átgondolni az előttem álló időszakot, és noha tényleg több tényező is befolyásolt, leginkább a már említett ok miatt mondtam ki, hogy vége. Mert míg mindenre, így a gyengébb szereplésre is lehet magyarázatot, mentséget találni, arra, hogy már nem élvezem a versenyevezést, nem.
– Eszerint hazai megméretéseken sem láthatjuk a jövőben?
– Az idén mindenképpen rajthoz akarok még állni egy-két itthoni versenyen, sőt egy jó csapatban akár az ob-nak is nekivágnék. De ennél többet már nem vállalok, mert úgy nincs értelme odaállni a rajthoz, hogy már nem tudok száz százalékot nyújtani. Viszont hobbiból még sokáig le fogok járni az evezőstelepre. Nem szeretnék elszakadni a sportágtól, mint sokan, akik leteszik a lapátot, és aztán soha többé nem ülnek hajóba.

– Elégedetten tesz pontot a sportpályafutása végére? Mindent elért, amit tervezett?
– Igen. Egyrészt könnyűsúlyúként szép eredményeket értem el, hiszen egypárban világbajnoki bronzérmes voltam, és Weller Ferenccel párosban is eljutottam a hatos döntőig. Amikor pedig áttértem a normál súlyra, négyéves ütemtervben gondolkoztam, ami egy pont híján szintén megvalósult. Elvégre ismét válogatott lettem, és a négypárevezős tagjaként kijutottam a milánói világbajnokságra, amelyen harcban voltunk az olimpiai kvótáért. Sajnos az athéni részvételt nem tudtuk kivívni, ez az egy nem sikerült.
– A nemzetközi szövetség versenyzői bizottságában betöltött tisztségét azért megtartja?
– Természetesen, sőt négy évre, azaz 2007-ig meghosszabbítottam. A hétvégére például Londonba utazom a FISA összevont bizottsági ülésére. Úgy vélem ugyanis, annyi mindent kaptam az evezéstől az elmúlt tizenöt év alatt, hogy ideje már valamit visszaadnom belőle.
– Az evezősök sajnálják a távozását, a gyógyszerészek viszont, gondolom, örülnek az erősítésnek.
– Az ősszel teszem le a gyógyszerészeti szakvizsgát, és a jövőben valóban nagyobb hangsúlyt kap majd a munka. Ám mint már említettem, a sportolásra is szakítok azért időt. Igaz, kevesebbet, mint eddig, de most végre ismét úgy evezhetek majd, mint ahogy mindig is szerettem – kedvtelésből.