Matthäus: Maradt még esélye a Bayernnek

2004.02.25. 20:58
Címkék
Német vendége volt kedd este a német Premiere televíziós csatornának: Lothar Matthäus járt a Bayern MünchenReal Madrid mérkőzést sugárzó társaság stúdiójában.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya "szakszemmel" nézte végig a BL-nyolcaddöntő első felvonását, hiszen arra kérték, hogy értékelje a látottakat. Íme, a bajorokat hajdanán játékosként segítő tréner véleménye:"A Bayern azt játszotta, amit a Real ellen játszania kellett. Agresszívan futballozott, nem hagyta kibontakozni világhírű vetélytársát. Ottmar Hitzfeld együttesét feltétlenül dicséret illeti, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a királyi alakulat a saját pályáján rendezendő visszavágón teljesen más szellemben futballozik majd. Főként az első félidőben érződött, hogy a Real inkább a biztonságra törekszik, látszott, a spanyolok nem kockáztatnak – annak ellenére sem, hogy Queiróz mester a meccs előtt kijelentette: mint mindig, ezúttal is győzelemre játszanak. A második szakaszban feljött ugyan a Madrid, de ha nincs Kahn hibája, akkor a házigazda nyer, méghozzá megérdemelten. A kapus egyébként nem szorul sajnálatra, ismerem őt, kellőképpen profi ahhoz, hogy már a hét végéig feldolgozza a hibáját. Szerintem a társai sem vonják felelősségre, még azok sem, akiket nem is olyan régen éppen Oliver kritizált… Hogy a válogatottban ki érdemli meg az egyes mezt, Kahn vagy Lehmann, azt szerencsére nem nekem kell eldöntenem, arra ott van Rudi Völler barátom. Nekem úgyis van feladatom bőven a magyar válogatottal, amely élén sikerként könyvelem el a ciprusi tornán elért második helyet. Ami a visszavágót illeti: ha a Bayern Madridban is okos taktikával lép pályára, lehet keresnivalója, más szóval kiharcolhatja a továbbjutást."
Legfrissebb hírek

Vonulnak a törökök is

Foci vb 2026
21 perce

Már hangolnak az ausztrál drukkerek a törökök elleni meccsre Vancouverben

Foci vb 2026
23 perce

Szünetben vezetnek a skótok

Foci vb 2026
44 perce

Guadalajarában szenzáció lett Szonékból, akik nem szeretik a koriandert

Foci vb 2026
52 perce

Vezetnek a skótok!

Foci vb 2026
1 órája

Perceken belül kezdődik a Haiti–Skócia összecsapás

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: pazar mutatókkal robbant be a világbajnokságon a marokkóiak 18 éves szupertehetsége

Foci vb 2026
1 órája

Vinícius Júnior: A saját dolgunkat nehezítettük meg

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik