Csak magyarázkodnak

2004.02.25. 20:57
Címkék
A cseh fővárosban kissé csalódott a hangulat, no nem azért, mert a helyi Sparta korántsem lebecsülendő, gól nélküli döntetlennel jutott túl a Milan elleni mérkőzésén, inkább azért, mert Jirí Kotrba embereinek gyakorlatilag esélyük sem volt a győzelem kivívására.
"Számunkra a címvédő elleni döntetlen kiváló eredmény, az pedig még jobb, hogy nem kaptunk gólt hazai pályán – kozmetikázott Kotrba. – Sokkal nehezebb lenne a helyzetünk, ha hagytuk volna a Milant betalálni, és úgy érünk el döntetlent."Igaz, a másik oldalon is adódhattak kellemetlenségek a góltalanság miatt, hiszen Silvio Berlusconi, Olaszország miniszterelnöke, a piros-fekete egyesület tulajdonosa a múlt héten nem győzött üzengetni Carlo Ancelotti edzőnek, hogy csakis két csatárral küldje pályára a gárdát, különben baj lesz. Az olasz szakvezető szófogadónak bizonyult, Prágában ugyanis Sevcsenko mellett Filippo Inzaghi a 85. percig a pályán volt, ám egyikük sem tudott a kapuba találni annak ellenére, hogy kettejüknek csaknem fél tucat ziccere adódott. "A gólok nem attól születnek, hogy egy csapat két csatárral játszik egy helyett, sokkal inkább az a lényeges, hogy a játékosok lehetőségeket alakítsanak ki. Nos, nekünk ma sok helyzetünk volt, de annál kevesebb szerencsénk" – magyarázkodott Sev, akit egyébként minden fórumon kritizáltak a pontatlansága miatt. Az ukrán, aki 17 góllal vezeti a Serie A góllövőlistáját, mindemellé egy közhelyparádéval is szolgált: "Ha betaláltunk volna, minden más lenne, így viszont sokkal nehezebb lesz a visszavágó. Óvatosnak kell lennünk, mert a Sparta kiválóan alkalmazza a kontratámadásokat."Talán nem is meglepő, hogy Sevcsenko mellett kiálltak a csapattársak, Seedorf például kijelentette, Blazek volt a mezőny legjobbja. "A védelmünk néha megingott, viszont a csatársor tényleg mindent megtett a gólért. A szerencse az ellenfél oldalán állt, a mérkőzés legjobbja egyértelműen a Sparta kapusa volt."Ami Inzaghit illeti, ő annyi felmentésben részesülhet, hogy még nem teljesen vette fel a ritmust majdnem két hónapos sérülése után, és az is a Milan játékosainak (elsősorban a védelem tagjainak) a mentségére szólhat, hogy a csapat a BL mostani kiírásában még gólt sem kapott idegenben. Ami viszont elgondolkodtató, hogy a piros-feketék a tornán eddigi lejátszott hét találkozójukon mindössze négyszer találtak a kapuba, miközben az olasz bajnokságban átlagban majdnem két szerzett gól a mérlegük.Minderre, illetve a kedd este látottakra Ancelotti a következőket válaszolta: "Kicsit csalódottak vagyunk, mert rengeteg lehetőségünk volt, de eggyel sem éltünk. Összességében elégedett vagyok, hogy nem kaptunk gólt a Sparta ellen, amely hazai pályán mindenkire veszélyes." Végül idézzük újfent Seedorfot, aki talán egyedüliként kimondta, amit a szurkolók hallani akartak: "Kemény csata volt, megdolgoztunk az eredményért, viszont úgy gondolom, saját pályánkon kivívjuk a továbbjutást. Érzem, a San Siróban nem fogunk ugyanilyen gólínségben szenvedni."Fotógaléria:

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vonulnak a törökök is

Foci vb 2026
20 perce

Már hangolnak az ausztrál drukkerek a törökök elleni meccsre Vancouverben

Foci vb 2026
21 perce

Szünetben vezetnek a skótok

Foci vb 2026
43 perce

Guadalajarában szenzáció lett Szonékból, akik nem szeretik a koriandert

Foci vb 2026
51 perce

Vezetnek a skótok!

Foci vb 2026
1 órája

Perceken belül kezdődik a Haiti–Skócia összecsapás

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: pazar mutatókkal robbant be a világbajnokságon a marokkóiak 18 éves szupertehetsége

Foci vb 2026
1 órája

Vinícius Júnior: A saját dolgunkat nehezítettük meg

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik