A visszavágó lesz izgalmas

2004.02.24. 23:02
Címkék
A cseh fővárosban hatalmas érdeklődés előzte meg a címvédő érkezését, ám a találkozó első félidejében a csapatok korántsem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A negyvenöt perc gyötrelmesen lassan telt el, elsősorban azért, mert mindkét gárda látványosan tartott a másiktól, így gyakorlatilag helyzetek nélkül vonulhattak az öltözőbe a felek.
Fotógaléria:
Fotógaléria:
A Sparta részéről mindössze egy Poborsky-lövést lehetett feljegyezni a 11. percben, a középpályás próbálkozásánál Dida magabiztosan hárított. Az első negyedóra után a Milan vette át a kezdeményezést, de a lombardok sem produkáltak többet egyetlen említésre méltó helyzetnél, igaz, a 17. percben Filippo Inzaghi lehetősége után a stadionban jelen lévő minden olasz a haját tépte, a csatár ugyanis Kaká mesteri kiugratását követőn öt méterről a voltaképpen kiszolgáltatott Blazek kapusba lőtte a labdát.
A szünetben Carlo Ancelotti, a Milan edzője alapos fejmosást tarthatott, a fordulást követően ugyanis a vendégek már a támadásokra (is) koncentráltak. Elsősorban Sevcsenko volt elemében, az ukrán csatár az 57. percben a kifutó Blazeket találta telibe, nem sokkal később pedig az ő lapos, helyezett lövését kellett hárítania a Sparta kapusának. Az idő előrehaladtával a házigazdák – akik Gluscsevicsnek az 51. percben szerzett lesgólja után mintha elvesztették volna a fonalat – egyre jobban beszorultak, és veszélyes akciót még véletlenül sem vezettek. A lefújásig még Pippo Inzaghi hagyott ki ordító helyzetet, majd Kaká előtt is adódott lehetőség, de a brazil támadó Blazek kezébe fejelt Pirlo szabadrúgásból történt beívelését követően.
A szinte eseménytelen, a csehek számára azért nem értéktelen gól nélküli döntetlen után legfeljebb az vidíthatja a szurkolókat, hogy a milánói visszavágó a keddinél csak izgalmasabb lehet.

Sparta Praha (cseh)–Milan (olasz) 0–0
Prága, 20 900 néző
V: Poll (angol)
SPARTA: Blazek – Pergl, Hübschman, Johana, Labant – Poborsky, Kovac, Zelenka (Sivok, 92.), Michalík – I. Gluscsevics (Baranek, 73.), Stajner (V. Gluscsevics, 85.)
MILAN: Dida – Cafú, Costacurta, Maldini, Pancaro – Gattuso, Pirlo, Seedorf – Kaká – F. Inzaghi (Serginho, 85.), Sevcsenko
Legfrissebb hírek

Egy gyors kontrával vezetnek az ausztrálok – videó!

Foci vb 2026
8 perce

Statisztikák: több korrekord is megdőlt a skót-haiti meccsen

Foci vb 2026
21 perce

A törökök kimaxolták a meccsnézést Antalyában

Foci vb 2026
21 perce

Az ausztrál–török meccs is elkezdődött

Foci vb 2026
41 perce

Steve Clarke: Erről szól ez a csapat!

Foci vb 2026
51 perce

Vb 2026: Ausztrália–Törökország

Foci vb 2026
1 órája

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
1 órája

Vége, nyertek a skótok!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik