Tokodyt bosszantja a pofon

2004.02.23. 20:45
Címkék
Nem szolgált újabb hírrel a bulvársajtónak Tokody Tibor. Az Oberhausen magyar játékosa korábban azzal került a lapokba, hogy az egyik német sajtóorgánum szívbajnak vélte a csatár fogínygyulladását.
Tokody bemutatkozott vasárnap a Burghausen elleni találkozón, amelyen csereként, az 58. percben állt be. Ekkor már három góllal vezetett a kiesés ellen küzdő együttes, amely végül 5–0-ra nyert."Edzőnk, Jörn Andersen azt mondta a mérkőzés után, hogy az a csapat, amely az első helyen áll, nem kaphat ki így és ennyire – emlékezett vissza a vasárnap estére Tokody. – Csak az elején volt esélyünk a döntetlenre, hiszen ez a mérkőzés is nulla nullával kezdődött. Olyan volt a meccs, mintha a Burghausen lenne az első, és mi harcolnánk a kiesés ellen. Ki lehet kapni, de nem öt góllal. A klubnál nincs pánikhangulat, hiszen továbbra is az első helyen állunk, de ez a kudarc intő jel volt, hogy van mit javítanunk a játékunkon. Ami engem illet, fizikailag teljesen rendben vagyok, semmi gondom sincs, és már a fogam sem fáj. Az viszont rettenetesen bosszant, hogy egy ilyen súlyos vereség alkalmával mutatkozhattam be új együttesemben. Szerintem a Mainz elleni hétvégi rangadón sem leszek kezdő, de remélem, hamarosan ez a helyzet is változik majd."
Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
4 perce

Gustaf Lagerbielke báró fejében is bízhatnak a svédek

Foci vb 2026
8 perce

Vb 2026: a brazil elnök a hatodik világbajnoki címet várja

Foci vb 2026
20 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
24 perce

F1, Katalán Nagydíj, verseny

F1
40 perce

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
49 perce

Ha vb és június 14., akkor pazar brazil gólok három tornáról – vb-videók

Foci vb 2026
1 órája

Videó: a bokszolós gólörömmel a liverpooli legendát idézte Irankunda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik