Szerencsés bruges-i siker

2004.02.22. 23:03
Címkék
Remek formában várhatja a csütörtöki, Debrecen elleni UEFA-kupa-mérkőzést az FC Bruges együttese, amely sorozatban ötödször győzött a bajnokságban, ezúttal a St. Truiden ellen, 21-re.
Igaz, a Verlinden – Van der Heyden, Rozehnal, De Cock, Cornelis (Stoica, 59.) – Clément, Simons, N. Ceh – Verheyen (Saeternes, 78.), Mendoza, Victor (Lange, 78.) összeállításban, a sérült Gaetan Englebert nélkül játszó kék-feketék a szerencsével sem álltak hadilábon, hiszen korántsem biztos, hogy Gert Verheyen egyenlítő gólja előtt a labda áthaladt a gólvonalon, a győzelmet jelentő találatot pedig csak a 89. percben fejelte Rune Lange, Peter Van der Heyden beadásából.A Bruges a csapnivaló idénykezdet után már a harmadik helyen áll, mindössze három ponttal lemaradva a Standard Liege-től, amelynek először sikerült nyernie 2004-ben. Az öt döntetlen után kivívott első diadalba minden mérgüket beleadhatták a Standard futballistái, mert a kisebbik bruges-i együttes, a Cercle végül 7–0-s veréssel távozott a Sclessinből.Bodor Boldizsár a 70. percben kapcsolódott be az atwerpeni városi derbibe, amelyet rangadónak már nem nevezhetnénk, hiszen az FC Antwerp a táblázat utolsó helyén sínylődik. Ennek megfelelően ki is kapott Bodor csapatától, a Germinal Beerschottól. Másik belgiumi légiósunk, Lendvai Miklós gárdája ugyancsak nyerni tudott, így a Charleroi végre elkerült a kiesőzónából – a szombaton a válogatottban Románia ellen futballozó magyar középpályás természetesen nem lépett pályára a Gent elleni, 2–0-ra végződő összecsapáson.Jupiler League
23. forduló:
23. forduló:
Mons-Bergen–Genk 0–1 (Haroun 88.), Charleroi–Gent 2–0 (Ikpeba 13., Chabaud 42.), FC Bruges–St. Truiden 2–1 (Verheyen 39., Lange 89., ill. Verjans 24.), Lokeren–Lierse 3–0 (De Beule 27., 70., Renatinho 42.), Mouscron–La Louviere 2–1 (Dugardein 77., Pieroni 87., ill. Assou-Ekotto 39.), Standard Liege–Cercle Bruges 7–0 (Walasiak 9., 50., É. Mpenza 19., 70. – az elsőt 11-esből, Bangoura 40., 56., Curbello 62.), Germinal Beerschot–FC Antwerp 1–0 (De Oliviera 33.), Heusden-Zolder–Beveren 1–4 (De Camargo 74., ill. Sanogo 25., Lolo 34., 25, Romaric 60., 90.), Westerlo–Anderlecht 0–0
Az élcsoport: 1. Anderlecht 62 pont, 2. Standard Liege 46, 3. FC Bruges 43, 4. Mouscron 42, 5. Genk 39, 6. Westerlo 38
Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Csorba Zsófia arany-, Adolf Balázs ezüstérmes 5000 méteren

Kajak-kenu
2 perce

Elfogták az angol válogatottat meglopó tolvajokat

Foci vb 2026
7 perce

A Kiel magyar szavakkal búcsúzott a Veszprémhez távozó Imre Bencétől

Kézilabda
13 perce

686 nap után vissza a csúcsra: Hamilton először nyert a Ferrarival! Antonelli kiesett Spanyolországban!

F1
20 perce

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
35 perce

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
51 perce

Jotára emlékeznek a portugál játékosok a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Micsoda bátorság! – védelmébe vette a brazil bírót az internetes nyelvoktató oldal

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik