Az ob előtt, csúcsokra várva

2004.02.22. 22:34
Címkék
Áll az atlétikai pálya a Budapest Sportarénában, s ma már az atléták is birtokukba veszik a csarnokot.
Az építők a tervezettnél korábban kezdhették meg a pálya összeszerelését, s mivel rendkívül precíz munkát végeztek – milliméternyi eltérés sincs az elemek között, minden darabot vékony műanyag csíkokkal egyenként támasztottak alá –, csak aki tudja, az veszi észre, hogy ez a pálya szétszedhető. A hét közepén a márciusi fedett pályás világbajnokságra rendelt felszerelések – ugródombok, gátak, rajtgépek – is megérkeztek, így a ma és holnap sorra kerülő LG-Gatorade nyílt fedett pályás országos bajnokságon világszínvonalú körülmények várják a versenyzőket.Vélhetően a hangulat is megelőlegezi majd a két héttel későbbi nagy eseményt, hiszen a szervezők számára főpróbát jelent az ob, sőt a mieink mellett 26 ország képviselői indulnak a viadalon. Az indulók között szép számmal találhatunk világsztárokat, például rajthoz áll – az OTP támogatásának köszönhetően – a 800 méter világcsúcstartója, a szlovén Jolanda Ceplak, indul a napokban 60 gáton Ázsia-csúcsot (7.51) elérő Liu Hsziang, a cseh világbajnok hármasugrónő, Sarka Kasparková, hogy csak néhány nevet említsünk. No és vannak olyanok, akik azért érkeztek hozzánk, mert itt szeretnék teljesíteni a világbajnokság nevezési szintjét. Legtöbben a férfi 60 méterre neveztek, a 30 magyar induló mellett 13 külföldi futó rajtol. A színvonalasnak ígérkező férfi hármas- és távolugrás mezőnyét ketté kellett bontani, a B-döntőket mindkét napon a hivatalos versenykezdet – 16 óra – előtt, 14.15-kor rendezik. A legtöbb vendég (20) Szlovéniából érkezik, de jönnek atléták Európán kívüli országokból, így Kanadából, Kamerunból, Paraguayból, Szudánból és a Kajmán-szigetekről is.A magyarok közül sokak számára ugyancsak a világbajnokságon való részvétel a tét, a már csapattagok pedig annak örülnek, hogy színvonalas verseny keretében avathatják fel a pályát. A legjobb eredményt a középtávfutó Varga Judittól és a súlylökő Bíber Zsolttól várhatjuk, mindketten tovább javíthatják az országos csúcsot. A versenyre a belépés ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Csorba Zsófia arany-, Adolf Balázs ezüstérmes 5000 méteren

Kajak-kenu
1 perce

Elfogták az angol válogatottat meglopó tolvajokat

Foci vb 2026
6 perce

A Kiel magyar szavakkal búcsúzott a Veszprémhez távozó Imre Bencétől

Kézilabda
12 perce

686 nap után vissza a csúcsra: Hamilton először nyert a Ferrarival! Antonelli kiesett Spanyolországban!

F1
19 perce

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
33 perce

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
50 perce

Jotára emlékeznek a portugál játékosok a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Micsoda bátorság! – védelmébe vette a brazil bírót az internetes nyelvoktató oldal

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik