Király kontra magyar lányok

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2004.02.20. 22:24
Címkék
Az idén már két Világkupa-ezüstérmet nyerő  Budapesten és a franciaországi St. Maurban  magyar női párbajtőrcsapat pénteken érem nélkül maradt.
Igaz, a német vívóbázison, Tauberbischofsheimben megrendezett viadalon nem a legerősebb összeállításában lépett pástra az együttes, ugyanis a világbajnoki bronzérmes csapat egyik tagja, Tóth Hajnalka sérüléssel bajlódik, így őt a fiatal Szász Emese helyettesítette, a rutinos Nagy Tímea, Mincza Ildikó és Hormay Adrien oldalán. Az elődöntőig így sem volt gond, fölényes győzelmeket aratott a csapat. A négy között azonban a Király Hajnalka vezette franciák legyőzték a mieinket. A franciáknak egyébként létfontosságú volt a jó szereplés, mert ettől függött olimpiai részvételük. A harmadik helyért ismét a kínaiakkal csatáztak lányaink, csakúgy, mint a budapesti Eximbank-kupán, ám akkor az arany volt a tét, és csak egy tussal voltak jobbak az ázsiaiak. Ezúttal a "kisdöntőben" már nagyobb volt a kínai fölény. A negyedik hely azonban nem befolyásolja lányaink eddigi remek szereplését, és az athéni kvóta is már a zsebükben van. Női párbajtőr csapat Világkupa-verseny Tauberbischofsheim (21 induló)
Nyolcaddöntő: Magyarország–Svédország 45:21 (Nagy T. +14, Szász +6, Hormay +4). Negyeddöntő: Magyarország–Svájc 42:28 (Mincza +8, Szász +6, Nagy 0). Elődöntő: Németország– Kína 27:20, Franciaország–Magyarország 45:33 (Mincza –6, Nagy –6, Hormay 0). A 3. helyért: Kína–Magyarország 45:32 (Mincza –2, Hormay –3, Nagy –3, Szász –5). Döntő: Franciaország– Németország 45:27
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Németország, 3. Kína, 4. Magyarország (Hormay Adrien, Mincza Ildikó, Nagy Tímea, Szász Emese)
Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
46 perce

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
53 perce

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
55 perce

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
1 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2 órája