Gyengült az éllovas Hajduk

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
2004.02.20. 20:39
Címkék
A hét végén a horvát bajnokságban is beindul a tavaszi szezon. A március végéig tartó alapszakasz után az első hat helyezett a felsőházban, a többiek az alsóházban a bennmaradásért folytatják a küzdelmet.
Az őszi bajnok Hajduk Split három ponttal vezet a Dinamo Zagreb előtt, ez a két csapat már biztos tagja a rájátszásnak. A jelen állás szerint a Kamen Ingrad, az Osijek, a Zadar és a Rijeka tartana velük, azonban az őszi idény során pocsékul játszó Varteks és NK Zagreb a játékosállományát tekintve szintén ebbe a csoportba pályázik.A téli szünetben nem volt számottevő mozgás a horvát játékospiacon, a legnagyobb veszteség az éllovasnál Dejan Racunica visszavonulása. A szívrendellenességgel küszködő exválogatott az ősszel saját felelősségére vállalta a játékot, azonban a téli szünetben az orvosok – néhány müncheni kollégájuk szakvéleményére is támaszkodva – már nem írták alá játékengedélyét. Racunica a Fehér Miklós halálát követő napon jelentette be, hogy nem harcol tovább, befejezi a pályafutását. A Hajduk emellett Szlovéniába engedte Ante Mise csapatkapitányt és a szlovén U21-es válogatott Klemen Lavricot.A Dinamo által beharangozott nagy bevásárlás nem igazán sikerült, a sok kiszemelt közül csak a volt válogatott Ivan Bosnjak (el-Ittihad) jelent erősítést. A Kamen Ingrad elvesztette a legjobbját, a válogatottban is debütáló, a télen Izraelbe szerződő Zoran Zekicet, aki az ősszel a legtöbb gólt (13) szerezte. Az őszi idény során a legnagyobb csalódást okozó – az UEFA-kupából a Debrecen által kivert – Varteks nem változtatott a keretén. Miroslav Blazevic edző szerint a csapat képes kimászni a gödörből, még azok után is, hogy a felkészülés során szinte mindenkitől kikapott. Ha mégsem jön össze a felsőház, Blazevic biztosan távozik posztjáról.
Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
8 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
9 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
36 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
38 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
45 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
46 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
58 perce

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
1 órája