Lovassport: Aktionra emlékeztek

Vágólapra másolva!
2004.02.19. 20:13
Címkék
Nem mindennapi eseményre voltak hivatalosak a budapesti Szent István Egyetem Állatorvos-tudomány Karára a magyar lovassport barátai. Az anatómiai és szövettani tanszék és a Xenophon Lovas Klub Aktion csontvázának felállítása alkalmából rendezett ünnepséget.
A legeredményesebb magyar díjló tavaly májusban, 21 éves korában pusztult el, és távozása azóta is pótolhatatlan veszteséget jelent a szakág számára. A szürke mén és lovasa, Dallos Gyula a kilencvenes években páratlan sikersorozatot produkált. Az Eb-bronzérem, a világbajnoki hetedik hely, a 11 Világkupa-győzelem és a rekordot jelentő hét Világkupa-döntős szereplés csak az eredménylista csúcsa. Az ünnepség résztvevői ezt az életutat elevenítették fel és közben újra láthattuk a legendás duó 1994-es frankfurti zenés gyakorlatát. A kűrspecialista ló múltjának bemutatása után Dallos Gyula megható szavai következtek. Örökös bajnokunk elmondta: Aktion a magyar lovassport négylábú diplomatája volt; egy igazi egyéniség, aki soha sem hagyta cserben a lovasát és szerte a világon mindenhol közönségkedvenc volt. A magyar szövetség akkori vezetői, Papócsi László és Kellermayer Sándor 1991-ben nagy kockázatot vállaltak, amikor 500 ezer márkáért (!) külföldről megvásárolták a lovat. Az azóta eltelt idő aztán választ adott a kétkedőknek: Aktion és Dallos Gyula sporttörténelmet írt.A 117 évvel ezelőtt elpusztult Kincsem után pedig csütörtök óta újabb legendás ló csontvázát láthatjuk az egyetem anatómiai múzeumában. Aktion sikerei pedig megmaradnak az emlékezetünkben.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
3 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
3 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
4 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
4 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
4 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik